19.9 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Döntőbe jutott a csemői zeneszerző drámája

A zsűri döntése alapján négy mű került a Madách Színház musical pályázatának döntőjébe, köztük a Csemőn élő, a nagykőrösi zeneiskolában tanító Olgyay Gábor Hegyikristály című darabja, melynek félórás rövidített változatát hétfőn mutatják be a teátrum online „színpadán”. A hatgyermekes édesapa, a nagykőrösi Weiner Leó Zeneiskola citera-, furulya- és gitártanára, akinek utóbbi hetei rendkívül izgalmasan teltek: legújabb művével, a Hegyikristály című musicallel nem várt sikert ért el. – írta meg a baon.hu.

„Konkrétan nem hangzik el, hogy Budapesten játszódna a musical, de a sokatmondó dátumból – 1919. március 20., a Tanácsköztársaság kikiáltását megelőző nap – ez kikövetkeztethető. Ekkor találkozik a folyó egyik oldalán lakó diáklány, Bíborka, és a túlparton élő újságíró, Ágoston, majd szerelem szövődik közöttük. A geológiáért lelkesedő férfi egy hegyikristályt ad ajándékba kedvesének, melyet a közeli hegyen talált, de az idillt gyorsan tönkreteszi a politika: a hatalmat a gyenge akaratú elnök egy karrierista szélhámosnak adja át, aki aztán aranyra éhes külföldiek kezére játssza át az országot, és a hegyet védő Ágoston is a játszmák áldozata lesz. Bár a tragikus történetben látszólag a gonosz emelkedik fölül, végül megjelenik a remény sugara is: újra fel lehet építeni és meg lehet menteni a végső pusztulástól a szétrombolt országot.

A darab írója és zeneszerzője Olgyay Gábor, a dalszövegekben Kövessy Róbert segített neki, a mű dramaturgja pedig Széll Szilvia.”

A szerzővel készült interjú a Baon.hu oldalán olvasható itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...