20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Szeménél kivágott kötött sapkában lopott autót

A Police.hu oldalán jelent meg hír a ceglédi férfiről, aki reggel óta ivott, majd szeménél kivágott kötött sapkában eltulajdonított egy kék Ladát.

Amikor a körzeti megbízott 2021. július 19-én kora délután meglátta az elhaladó kék Ladában ülő sofőrt, elsőre nem is a szeménél kivágott kötött sapka tűnt fel számára, hanem a vezető személyét furcsállotta. Leállította, igazoltatta. Megérzése, látása nem okozott csalódást, a járműből egy, a tulajdonosra még csak nem is emlékeztető, láthatóan ittas férfi szállt ki. Miközben R. Lajos a szondát fújta, a rádióforgalmazásban egy 8 perccel azelőtti gépkocsilopás részletei hangzottak el: a Losonczi utcából elloptak egy kék Ladát.

A 43 éves férfi szondája pozitív értéket mutatott, ezen túlmenően a lopással is elszámoltatták. Kihallgatásán beismerte, reggel óta ivott, a településen bolyogva meglátta a kocsit, gondolta, azzal megy haza Ceglédre. A kulcs az önindítóban volt, megtekerte és elhajtott.

R. Lajos ellen lopás vétségének, valamint járművezetés ittas állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Nagykőrösi Rendőrkapitányság.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...