17.6 C
Cegléd
2023. szeptember 24. vasárnap
spot_img

Ceglédi sportolóknak szurkolunk

Már vasárnap óta szurkolhatunk a ceglédi érdekeltségű olimpikonoknak a képernyők előtt, eddig azonban a szerencse nem szegődött melléjük a tokiói világjátékokon.
Július 25-én kezdett a magyar férfi vízilabda válogatott – melyben Jansik Szilárd és Pásztor Mátyás ceglédi nevelésű pólósok révén vagyunk érdekeltek. Az első csoportmérkőzésen Jansik Szilárd egy góllal járult hozzá a csapat teljesítményéhez, de ez nem volt elég, a csapat 10-9-re vereséget szenvedett Görögországtól. A fiúk kedden 11.30-kor Japán ellen folytatják.

Kedden itteni idő szerint hajnalban megkezdődtek a judo mérkőzések is. Ungvári Attila cselgáncsozó komoly küzdelem után kikapott a 81 kilogrammosok között, így nem jutott tovább a legjobb 32 közé. Az Európa-bajnoki bronzérmes Ungvári Attila az első fordulóban vereséget szenvedett Mohamed Abdelaal ellen.

A 81 kilós Ungvárinak nem volt szerencséje a sorsolásnál, már a 64 közé jutásért tatamira kellett lépnie. Az ötszörös Afrika-bajnok egyiptomi Mohamed Abdelaallal akció nélkül jutottak el a ráadásig. A ráadásban Abdelaal némileg aktívabb lett, nagyjából 20 másodperc telt el, amikor az egyiptomi cselgáncsozó támadása után a bíró harmadszor is intette Ungvárit, aki ezzel elvesztette a találkozót.

– Megvolt a felépített taktikám a mérkőzésre, de ezt nem sikerült megvalósítani. Igyekeztem lefogni a bal kezét, leszedni a nyakamról. Az elején balra dolgoztam, aztán az edzőm szólt, hogy jobbra próbáljam, de ez sem vezetett eredményre. Az egyiptomi a végén csinált három olyan akciót, ami elég erősnek nevezhető, bár nem ért pontot, de ahhoz látványos volt, hogy a bíró engem harmadszor is megintsen. Nagyon sajnálom, hogy így alakult – mondta Ungvári Attila.

A 63 kilogrammosok mezőnyében Özbas Szofi győzelemmel kezdett, de a nyolcaddöntőben búcsúzott. Az olimpiai újonc magyar a vb-bronzérmes német Martyna Trajdos legyőzése után Maria Centracchio ellen lépett tatamira a nyolcaddöntőben. Az olasz ipponnal búcsúztatta Szofit.

A magyar női kézilabda-válogatott a franciákkal kezdett, ahol szintén egygólos vereséget szenvedtek. A ceglédi származású Háfra Noémi 4 gólt harcolt ki. Július 27-én a braziloktól is kikaptak a sérülés miatt csapatkapitány nélkül maradt női kézisek. Folytatás csütörtökön az Orosz Olimpiai Csapat ellen.

A ceglédiek jövő hét elején a birkózó Lőrincz testvéreknek drukkolhatnak: Lőrincz Tamás augusztus 2-án hétfőn, öccse Lőrincz Viktor augusztus 3-án kedden kezdi az olimpiai viadalt.

Előző cikk
Következő cikk

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kávézás Ceglédért

Nagykövete lett Swimathon  adománygyűjtő kampánynak Kottes Anikó a FECSKE...

Ceglédi férfit keres a rendőrség

"Rendkívül szimpatikus arcú" ceglédi férfit keres lopás miatt a...

Mindennapi fényvédelmünk

  Tudtad, hogy a nap ultraviola, más néven UV-sugárzása igen...

Az épületek hőszigetelése elengedhetetlen

    A növekvő energiaárak és rezsiköltségek, illetve az otthonok komfortja...

Napi hírek egy helyen: ezt az oldalt elég követned a maximális tájékozottsághoz

    Bár már lecsengőben a klasszikus nyaralós szezon, de még...