Csendben, lassú lépésekkel, fekete-fehérbe öltözött kisírt szemű nők, komor tekintetű férfiak gyülekeztek. A ravatal előtt néma főhajtással tisztelegtek az elhunyt emléke előtt. Utána megfordulva tétován szétnéztek, ismerősöket kutatva.
Rövid ölelés, kézfogás. Állva várták a szertartás kezdetét. Néha-néha suttogva egy-két szót váltottak. A végső búcsút egyfajta ünnepélyesség hatotta át.
Tekintete a sok-sok koszorúra, virágcsokorra tévedt, amiket a csupasz betonra raktak. Kissé meglepődött, és jobban szétnézett a ravatalozón.
Az alkalminak tűnő építmény fészer jellegű, cső lábakon álló. A padló repedezett beton. Az idősebb gyászolók egy része fapadokon foglalt helyet. Sehol egy díszfa, nyírott bokorsövény, vagy esetleg egy virágágyás. A ravatalozó körül össze-vissza nőtt különböző fák adtak árnyékot. Néhány méterre, szalmagurigák egymásra tornyozva.
Ez egy ceglédi temető ravatalozója. Szeretteink legvégső búcsúhelye.
Emberhez, halotthoz, temetési szertartás megtartásához méltatlan körülmények!
Siralmas… gyászos…!
Kocsis István
Gyászos
