22.1 C
Cegléd
2025. április 20. vasárnap
spot_img

Verses kapu

Cegléden az Alkotmány utcában különleges kerítésben gyönyörködhetnek a járókelők: Tóth László közismert versekkel díszítette a deszkázatot. A 11 falapon az alapműveltség részét képező irodalmi remekek, magyar költők képei és versei vannak kifüggesztve. Többek között a Nemzeti dal, a Himnusz és a Szózat is olvasható a saját kezűleg készített, lakozott, időjárásálló táblákon.
– Már régen eldöntöttem, hogy ha kész lesz a kapum, verset fogok rá kifüggeszteni. Eredetileg a teljes Toldit szerettem volna kiírni, de végül több magyar költő mellett döntöttem. Az volt a célom, hogy felrázzam egy kicsit az embereket. Egy rohanó, stresszes, közönyös világban élünk, ha csak néhányaknak felüdülést jelent megállni egy pillanatra és elolvasni néhány sort ezekből a versekből, akkor már volt értelme. – mondta el lapunknak Tóth László, aki azt is hozzátette: még csak néhány napja vannak kint a művek és nem számított annyi pozitív visszajelzésre, mint amit eddig is kapott. Ezen felbátorodva tervezi, hogy a város lakóit is bevonva és ajánlásait figyelembe véve készít majd és tesz ki újabb költeményeket a kapujára.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bántalmazott macska a futókörnél

Van, amikor egy kellemesnek ígérkező délutáni séta nem megnyugvást,...

Bővül a kalandpark

Idén a szezonkezdet előtt többféle új, izgalmas élményelemmel bővül...

Hogyan válasszuk ki a megfelelő blokknyomtatót?

A modern üzleti világban a gyors és pontos tranzakciók...

A szürkehályog leggyakoribb típusai

A szürkehályog az egyik legelterjedtebb szembetegség, amely világszerte emberek...

Okos kutyák az iskolában

2025. április 11-én a Török János Református Oktatási Központban...