24.2 C
Cegléd
2023. október 2. hétfő
spot_img

Egy nap alatt meglett a tolvaj

A ceglédi rendészek és bűnügyesek közös munkájának köszönhetően, egy nap alatt meglett a lopással gyanúsítható férfi.

Egy ceglédi telephelyről betörés miatt érkezett jelzés után indultak meg a rendőrök 2021. szeptember 9-én. A munkához elsőként a behatolás helyén megrongált infrasorompó, és egy raktárhelyiségről lefeszített lakatpánt adott támpontot, később a körülbelül egymillió forint értékű kábelek hűlt helyénél rögzítették a hátra hagyott nyomokat.

A birtokukban lévő adatok alapján az egyenruhás állomány pár óra alatt azonosította a cselekménnyel összefüggésbe hozható férfit, ezzel párhuzamosan a civil ruhás nyomozók kiderítették, az ellopott kábelek egy részét a férfi értékesítette, lefoglalására soron kívül intézkedtek.

R.Mihályért lakhelyére másnap már célirányosan indultak a zsaruk, előállították és kihallgatták. A 39 éves férfi vallomásában elmondta, hogy mivel alkalmi munkájából nem tudta magát fenntartani, a kábelek eladásából akart több pénzhez jutni. Készségesen megmutatta a rendőröknek, hová rejtette az el nem adott kábeleket -azt is lefoglalták-, így a bűncselekménnyel okozott kár teljes egyészében megtérült.

A férfit őrizetve vették és kezdeményezték a letartóztatását, melyet a bíróság szeptember 14-én elrendelt. Vele szemben a további eljárást lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Fűrészláncok, melyek kimagasló tulajdonságokkal rendelkeznek

    Ahhoz, hogy a különböző kerti munkákat gyorsan, hatékonyan és...

Halálfejes lepke Cegléden

Különleges rovar pihent meg Cegléden az Alszegi úton, az...

Hamarosan elkészül a futókör

Folyamatos fejlesztések zajlanak az Újváros szívében, a Vörösmarty téren,...

Szakmai díj a ceglédi rendőrnek

Szeptember 26-28-a között Szombathelyen került megrendezésre a XII. Országos...

Csaló csatornások?

Lapunkat egy Alszegi úti olvasónk kereste meg azzal, hogy ...