13.9 C
Cegléd
2023. október 3. kedd
spot_img

Városmarketing díjeső Abonynak és Nagykőrösnek

Öt városmarketing gyémánt díjjal tüntették ki Abonyt, kommunikációs tevékenységéért. A díjátadóra Budapesten a Haris Parkban került sor. Nyert a Szeretlek Abony dal, az Abony applikáció, az Abonyi Napló, a www.abony.hu és az Abony.hu közösségi oldal is.

„Az elmúlt hónapokban, mintegy két évben következetesen építettük fel a városmarketing stratégiánkat. Új telefonos applikációt hoztunk létre, megújítottuk az Abonyi Naplót, elkészült a város új honlapja, és aktívan kommunikálunk a közösségi médiafelületeinken is. Ez rengeteg munkát igényel az ebben résztvevőktől, amiért nagyon hálás vagyok. számolt be Pető Zsolt polgármester. – Azt gondolom, hogy nem csak az abonyiak, hanem a szakma is elismeri a kommunikáció terén tett lépéseinket, előrelépésünket. Ennek egy sikeres állomása volt a tegnapi város marketing gyémántdíj átadó ünnepség. Abony hét pályázatot nyújtott be, ebből ötöt díjazott a szakmai zsűri. A jó kommunikációhoz szükség volt az intézmények segítő együttműködésére, önkormányzati képviselőtársak és bizottsági tagok folyamatos tájékoztatóra, a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak munkájára, illetve a kommunikációt gyakorlatban megvalósító kollégák napi segítségére. Külön köszönet ezért Lőrinczy Veronikának, Járdány Vandának és Csanádi Csabának.”  

Nagykőrös nevében dr. Körtvélyesi Attila alpolgármester is is Városmarketing gyémánt díjat vehetett át két kategóriában. Belső kommunikációs megoldások és tartalom kategória a Nagykőrös város COVID-marketing kommunikációs stratégiája a járvány alatt című pályázat, míg a Márka és identitásépítés, értékesítéstámogató marketingstratégia és program kategóriában a Nagykőrösi Turisztikai Pont érdemelte ki a szakmai zsűri elismerését.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Egymilliót csaltak ki egy 80 éves nőtől

Egymilliót csaltak ki „óvadékra” a 80 éves nőtől azzal,...

Nemzetközi konferencia – ceglédi előadóval

Az alföld: Petőfi 200 konferenciát szerveztek a Vajdaságban szeptember...

Fűrészláncok, melyek kimagasló tulajdonságokkal rendelkeznek

    Ahhoz, hogy a különböző kerti munkákat gyorsan, hatékonyan és...

Halálfejes lepke Cegléden

Különleges rovar pihent meg Cegléden az Alszegi úton, az...

Hamarosan elkészül a futókör

Folyamatos fejlesztések zajlanak az Újváros szívében, a Vörösmarty téren,...