17.6 C
Cegléd
2023. szeptember 24. vasárnap
spot_img

Water Skyball – ceglédieknek is

Új magyar vízisport első szuperkupáját rendezték meg a napokban Szegeden. A közeljövőben induló edzésekre Ceglédről és környékéről is várják az érdeklődő jelentkezőket a magyar fejlesztésű új sportág a Water Skyball kipróbálására.
A játékot 2 fős csapatok játsszák egymás ellen, vízben, labdával, kapura. Ennyiben hasonlít bármely más sportághoz, minden másban egyedi. Szabályai, eszközei, szellemisége, a bajnokságok lebonyolítása speciálisak és izgalmas, játékos, kihívásokkal teli időtöltést kínálnak – a játékosok számára és a nézőknek, szurkolóknak egyaránt.

A Water Skyball (WSB) fiatal, magyar fejlesztésű sportág, 2015-től rendeznek belőle országos bajnokságokat. Idén először rendezték meg a WSB Szuperkupát, ahol a sportág legjobbjai mérkőzhettek meg. Végül a kecskeméti Nordic és a szegedi Myrmidons csapata jutott a döntőbe, a párharc pedig rendkívüli izgalmakat tartogatott.

A Water Skyball Szövetség a Szuperkupa rendezésével elérte a célját: színvonalas mérkőzéseket, látványos megmozdulásokat és egy igazán fordulatos döntőt láthattak a sport iránt érdeklődők a tévé képernyőjén. A Szuperkupa eseményei visszanézhetők a SpílerTV online felületén.

További információ:
www.waterskyball.com
https://www.facebook.com/waterskyball
https://tv2play.hu/water_skyball_vilaga/video_tab
https://www.youtube.com/channel/UCTO0eOyFHvJYJkrnQTxK8Cg

Harsányi Judit

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kávézás Ceglédért

Nagykövete lett Swimathon  adománygyűjtő kampánynak Kottes Anikó a FECSKE...

Ceglédi férfit keres a rendőrség

"Rendkívül szimpatikus arcú" ceglédi férfit keres lopás miatt a...

Mindennapi fényvédelmünk

  Tudtad, hogy a nap ultraviola, más néven UV-sugárzása igen...

Az épületek hőszigetelése elengedhetetlen

    A növekvő energiaárak és rezsiköltségek, illetve az otthonok komfortja...

Napi hírek egy helyen: ezt az oldalt elég követned a maximális tájékozottsághoz

    Bár már lecsengőben a klasszikus nyaralós szezon, de még...