-0.4 C
Cegléd
2023. november 29. szerda
spot_img

Gyermekeket szállító busz karambolozott

Baleset történt csütörtökön délelőtt, ahol gyermekeket szállító busz karambolozott a Kocsért és Kőröstetétlent összekötőt úton. A helyszínre a nagykőrösi önkormányzati és a ceglédi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik kiemelték a vezetőt a teherkocsiból.

Információink szerint, tízen sérültek meg – köztük négy gyermek – amikor egy gyermekeket szállító autóbusz és egy teherautó ütközött össze a Kocsért és Kőröstetétlent összekötőt út 13-as kilométerszelvényénél csütörtök délután.


Az ütközéstől a teherautó vezetője beszorult a járműbe, csak a tűzoltók tudták kiemelni, ő életveszélyesen megsérült. Ezenkívül még öt felnőtt sérült meg súlyosan, négy gyermek pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

A balesethez a nagykőrösi önkormányzati és a ceglédi hivatásos tűzoltók érkeztek ki. A katasztrófavédelem közleménye szerint mentesítő busz is érkezett a Kocsérnál történt balesethez. Az autóbusz egy különjárat volt, amelyen összesen huszonöten utaztak. Úgy tudjuk a teherautóban öten ültek.

Csámpai Attila tű. századostól, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei szóvivőjétől az alábbi tájékoztatást kaptuk: “Autóbusz és egy kisteherautó ütközött össze csütörtökön a kora délutáni órákban Kocsér közelében. Az ütközés következtében egy ember a kisteherautóba szorult, az összetört járművek forgalmi akadályt okoztak. A buszon huszonegy gyermek és három felnőtt utazott, ők önerejükből elhagyták az autóbuszt. A nagykőrösi önkormányzati és a ceglédi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével a beszorult embert a roncsból kiszabadították, majd áramtalanították és átvizsgálták mindkét járművet. A műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszt lezárták.”

A balesethez a társhatóságok is megérkeztek, a beavatkozás idejére teljesen lezárták az érintett útszakaszt. (Forrás: Baon.hu)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Rémálom az irodai nyomtatás? Nem kell, hogy az legyen!

    A nyomtatók sajnos gyakran lehetnek az irodában a stressz...

Újra Kult Up-oztunk

Cegléden újra a Patkós Irma művészeti iskola látta vendégül...

Év tanára díjak

Átadták november 24-én az "Év tanára" elismeréseket. Matematika, irodalom...

Nemzetközi siker

A Ceglédi VSE utánpótlás birkózói hétvégén Norvégiában nemzetközi kötöttfogású...

Rendőrségi razzia

A napokban közel 600 sebességtúllépést rögzítettek Pest vármegyében. A...