20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Felüljáró építés vs lakótelepiek

Újra megnyitották a forgalomnak a Jászberényi úti felüljárót mindkét irányban. Az építkezés azonban még folytatódik és a felfestések sem készültek el. Zs. Lilla olvasónk a felüljárónál lévő lakótelepen lakik és a Ceglédi Panoráma fórumában írta le véleményét az elhúzódó építkezésről: „Olyan gyönyörű lesz már a felüljárónk, hogy a Napra lehet nézni, de rá nem…Április eleje óta itt olyan fejetlenség van, hogy csak na. Hol dolgoznak minden nap kora reggeltől, hol állnak heteket, hónapot. Volt már itt szombat reggel fél 6-kor kezdődő térkő-feltörés, akiket mikor megkérdeztem, azt mondták ma van a határidejük, hogy befejezzék, ezért ki is jöttek, mert el vannak maradva. Rendszeresen 3 hete hétvégén is reggel 7-fél8-tól megy a zörgés, azért legalább szombat-vasárnap megvárhatnák a 9 órát. De nem! Most meg neki állnak este 6-kor ennek… Gondolom, ők is maszek cég, napközben máshol dolgoztak, kiszaladtak még ide is gyorsan, kell a pénz… Nekik jó legyen az a lényeg. De ez még mindig egy lakópihenő övezet, gondolni kéne arra is, hogy rengeteg ember él itt és jár innen dolgozni, akár több műszakban, akár egyben. Van egy határ! Jár nekünk is a pihenés! Anno nem emlékszem ilyenekre…Ki nem tudja kordában tartani a felújítást?? Felelős? Köszönettel az itt lakók nevében” – írta olvasónk, aki videókat is mellékelt a panaszához.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...