6 C
Cegléd
2026. április 28. kedd
spot_img

Lelkészbeiktatás a Felszegen

Hivatalba lépését követően 14 hónappal, 2021. október 16-án került sor Szabó Árpád Csaba lelkipásztor beiktatására Cegléden, a Felház utcai református templomban. –  számolt be az alkalomról Paskáné Arany Virág gyülekezeti tag a parokia.hu oldalon.

„A bevonulás alatt és az igehirdetést követően a három ceglédi református közösség közös kórusa, a Sztárai vegyeskar szolgált egy-egy kórusművel. Az ünnepi istentiszteleten az igehirdetést Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese végezte.

Az igehirdetés alapigéjét – „Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” (1Korintus 12:27) – közvetlenül a lelkipásztor gyülekezetbe való érkezését követően választotta a gyülekezet. Az idézett Ige az egyház titkát fedi föl. Azt, hogy mindannyian egyek vagyunk Jézusban. Az igehirdető az első tanítványok elhívásához hasonlította a lelkészbeiktatást, hiszen az is név szerinti és személyre szóló. A küldetés égi, a feladat földi: hirdetni az Igét, elkérni a feladatot minden reggel. Minden napot fölfele tekintéssel kezdeni, és a szeretettel telt szív békéjével járni végig az utat.

Az alkalmon jelen lévő 23 lelkész egy-egy áldást mondott a beiktatott lelkész életére és szolgálatára.

A beiktatott lelkészt a ceglédi egyéb felekezetek részéről Szecsődi Péter tiszteletbeli kanonok, plébános köszöntötte.

Hánka Levente, Cegléd-Nagytemplomi lelkész, a helyi református lelkésztársak nevében hívta új munkatársát a közös gondolkodásra. Köszöntést mondott még dr. Csáky András, Cegléd város polgármestere is.

A köszöntők sorát Czinege Csaba, a gyülekezet nyáron megválasztott gondnoka zárta. Hálát adott a Világ Urának, hogy a nyáj megtalálta új pásztorát, és hogy a veszteségeken túl felemelő ajándékokkal is gazdagodhattunk a karanténban töltött több, mint egy év alatt. Az ünnepi istentiszteletet gazdag, jó hangulatú szeretetvendégség zárta.”

A cikk a Parokia.hu oldalon olvasható itt… – Képek: Fehér Dániel és Varga Flórián

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Késsel, gázspray-vel támadtak egy ceglédi adománybolt munkatársára

A hvg.hu is beszámolt róla: bezár egy ceglédi adománybolt,...

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...