16.7 C
Cegléd
2025. május 17. szombat
spot_img

Verekedés Abonyban

November 15-én eddig ismeretlen okok miatt szemtanúk elmondása szerint nagyobb társaság verekedett össze az abonyi Penny Market parkolójában. 12 főt állítottak elő a rendőrök. – számolt be a miabonyunk.hu. „A verekedés során baseballütőket is látni véltek olvasóink, volt, amelyik el is tört. Az egyik szemtanú elmondása szerint még vascső is előkerült. Az eset kapcsán többen is hívták a rendőrség munkatársait, akik gyorsan megérkeztek a helyszínre. Olvasóink arról számoltak be, hogy három rendőrautó is részt vett a helyszínelésben. Mivel személyi sérülés is történt, az Országos Mentőszolgálat munkatársai látták el a sérültet vagy sérülteket. A vásárlók több személyt is láttak „sietve távozni” a helyszínről, amikor megérkeztek a rendőrök. Az üzlet kamerái nyilvánvalóan rögzítették az eseményeket, így a felvételek lesznek bizonyító erejűek a verekedés kapcsán.
Szabóné Berki Bianka a Pest Megyei Rendőr- Főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy a fenti esettel kapcsolatban csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűncselekménye miatt indult eljárás, összesen 12 főt állítottak elő a rendőrök. A tekintetben, hogy pontosan hányan vettek részt a cselekményben, még folyik a nyomozás.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bajnok esélyes a Ceglédi KK SE férfi U20 csapata

A Ceglédi KK SE férfi U20 csapata hosszú veretlenségi...

Még aznap lebukott az autótolvaj

Gyorsan kézre kerítették a ceglédi rendőrök azt a 19...

16 milliót nyert a ceglédi irodalomtanár és fia

Apa-fia páros szerepelt sikerrel A 100 milliós játszma május...

Cegléden indul a Ganz oktatási központja

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. a Ceglédi...

Nem találták szeretteik sírját

Egy külföldön dolgozó ceglédi férfi írt lapunk olvasóinak olvasói...