19.4 C
Cegléd
2026. szeptember 5. szombat
spot_img

Nem temették el Krisztiánt

A Bors osztott meg cikket a ceglédi fogdán történt öngyilkosság kapcsán. Mint írják, „továbbra sem tudja, felelnie kell-e valaha valakinek fia haláláért az az édeasanya, akinek fia júliusban akasztotta fel magát a ceglédi kapitányság fogdájában. Mint arról lapunk is beszámolt, Dabis Krisztiánt többen feljelentették rongálásért. A férfit bevitték a ceglédi fogdára, ahol nem sokkal később felakasztotta magát.

BIZTOS VAGYOK BENNE, HOGY VALAKI SÚLYOS MULASZTÁST KÖVETETT EL, EZÉRT FELJELENTÉST TETTEM AZ ÜGYBEN – mondta a Borsnak a gyászoló anya. Krisztián holttestét hetekig nem adták ki a családnak, és azt sem engedték meg, hogy megnézzék elhunyt szerettüket. Mikor végre megkapták az engedélyt a temetésre, a férfit elhamvasztották, majd az urnát hazavitték.

– Ma is itt őrizzük Krisztiánt, így úgy érezzük, hogy velünk van. A fájdalmunk persze nem múlik, amit még a bizonytalanság is fokoz. Tudni szeretnénk, hogy pontosan mi történhetett a gyermekünkkel. Elvileg rendszeresen ellenőrizniük kellene az őrizeteseket, de a jelek szerint ezt a feladatot nem végezték elég alaposan – gondolkodott hangosan Melinda, aki sérelmezi, hogy az eljárásban résztvevő hatóság semmilyen tájékoztatást nem ad neki a nyomozás állásáról.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...