12.7 C
Cegléd
2026. szeptember 22. kedd
spot_img

Kupagyőztes az Eger!

Czigány Dóra ceglédi születésű és nevelésű vízilabdás 4 góljával hódította meg az Eger a Magyar kupa bajnoki címét. Az esélyeket felrúgva, de teljesen megérdemelten, szinte végig vezetve 7–6-ra legyőzte a címvédő Dunaújvárost az Eger a döntőben, és megnyerte a Magyar Kupát december 19-én.

Sike József alaposan felkészítette csapatát – ebben finoman szólva is előnyt jelentett, hogy nyáron két év másodedzősködés után éppen Dunaújvárosból tette át a székhelyét Egerbe. Az első félidőben kevés megszakítással, folyamatos fel-alá úszás közben a kapusok remeklésével megpróbálta egymást „kivéreztetni” a két fél. Arra azonban senki sem számított, hogy amikor térfelet cserélnek, 3–0-t mutat az eredményjelző – az Eger javára! Kiss Alexandra egyszerűen lehúzta a rolót, a korábban négy évet az ellenfélnél tempózó kapus parádésan játszott, a zárt és az újvárosiakat rossz lövőhelyzetekbe kényszerítő védelem pedig a segítségére volt.

Egészen a 18. percig kellett várni, hogy a lelátón többségben lévő Fejér megyei drukkerek gólt kiálthassanak, ekkor Horváth Brigitta fejezett be eredményesen egy emberelőnyös akciót. Mihók Attila jó ütemben kért időt, és úgy tűnt, csapata bedarálja a fáradó egrieket: 5–4-es újvárosi vezetéssel zárult a harmadik nyolc perc.

Az persze sosem árt, ha egy háromszoros olimpiai bajnok ül a kispadon: Biros Péter, az egriek szakmai igazgatója a záró felvonás előtt túlordibálta a zenét és a mintegy ezres közönséget is, miközben a tőle másfél méterre pihegő játékosait tüzelte. Ha ő mondja, hogy meg lehet fordítani, akkor bárki elhiszi…

Elhitték Czigány Dóráék is. A mérkőzés legjobbja gyorsan gólt szerzett, majd Hertzka Orsolya is kettőt – az egyiket majdnem a félpályáról ragasztotta a bal felsőbe –, így alig telt el három perc, újra kettővel vezettek az egriek.

Ez már elegendőnek bizonyult: bár az újvárosiak kétszer is támadhattak az utolsó percben az egyenlítésért, Kiss Alexandra és a kapufa kifogott rajtuk, így Sikét borították be lányai a dudaszó pillanatában a medencébe.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...