8.8 C
Cegléd
2024. március 2. szombat
spot_img

Kerékpárost ütöttek el

Baleset történt szerdán reggel nyolc óra előtt Cegléden az Árpád utca és a Selyem utca kereszteződésében, ahol kerékpárost ütöttek el.


A sérült középkorú hölgy a mentők kiérkezéséig, közel 15 percig feküdt az út közepén. Eszméleténél volt, de mozdulatlanul fekve maradt a hideg aszfalton, mert fájlalta a gerincét, nem akart megmozdulni. A néhány percen belül kiérkező helyszínelő rendőrök meleg takaróval takarták le.
A szemtanúk szerint a baleset oka az lehetett, hogy a még alacsonyan álló nap élesen vakított a közlekedők szemébe, és az autó szélvédője sem volt megfelelően letisztítva. Az sem volt egyértelmű, hogy a kerékpáros hölgy a forgalomnak megfelelően érkezett szemből, vagy a járdáról hajtott a jármű elé.

Utólag – a balesetről készült videóból – kiderült, a hölgy szabályosan haladt kerékpárjával, amikor a félig fagyott szélvédőn át őt nem látó sofőr elütötte.


Az érintett útszakaszon elterelték a forgalmat. A mentők a sérültet hordágyon vitték el a helyszínről.

A család a baleset napján közleményt juttatott el lapunkhoz: “A videón is látható az autó sofőr oldali ablaka le van húzva, még pedig azért, mert le volt FAGYVA!!! Nem csak az ablak, hanem a szélvédő is. Ezért a sofőr nem vette/vehette észre a kerékpárral szabályosan közlekedő édesanyánkat, aki súlyos gerinc sérülést szenvedett a baleset következtében. TÉL VAN, ezért arra kérünk minden autóst hogy mielőtt elindul az autóval olvassza le a jeget az ablakokról/szélvédőről hogy KILÁTHASSON vezetés közben és mással ne történjen hasonló baleset!”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ipari park botrány

Rendkívüli testületi ülés, sajtótájékoztató, elbocsátás, rendőrségi feljelentés - tovább...

650 millió forint a semmiért?

Dr. Csáky András polgármesternek köszönhetően szinte az ürességtől kong...

Nem mindennapi jelenség Cegléden

Az INFOSTART oldala is beszámolt róla, magas pollentartalom okozta...

A képviselői munka kulcsa: bizalom és kommunikáció

Az önkormányzati választások felé közeledve jelen lapszámunkban Takátsné Györe...

A játékosok szerint nincsenek tartozások

A Sportal.hu szerint a Ceglédi Kézilabda Klub SE „károsultjai”...