4.3 C
Cegléd
2026. február 27. péntek
spot_img

Megrongált okos wc

A közelmúltban átadott Vörösmarty téri okos illemhelyet ismeretlen tettesek megrongálták. – ezt Ifj. Károly Ferenc önkormányzati képviselő a közösségi oldalán tette közzé.

„Elkeserítő…. Elszomorító…. Pozitív szemléletű embernek tartom magam, és igyekszem mindig előre mutató, fejlődő projekteket véghez vinni a körzetben is és minden más területen is.  Azonban annyira fel tud dühíteni, hogy vannak emberek, akiket az motivál, hogy valami jól működő dolgot vagy bármit ami szép, vagy ami fejlődik, ostobán tönkre teszi!

Kérdezem én: mire jó ez? Ettől boldogabb lett az illető? Örömet okozott neki, hogy tönkre tudott tenni valamit, amiért sokat dolgoznak más emberek és a városnak elég sok pénzébe kerül Sajnos, a Vörösmarty téri wc-t valaki/valakik megrongálták! Ellopták a tetején lévő riasztó jelzőlámpa sárga búráját, illetve az egyik oldalon a kijelzőt szánt szándékkal betörték! Sebaj, ide is lesz kamera…” – írta a képviselő.

Mint arról korábban beszámoltunk önkormányzati döntés alapján telepítettek okos illemhelyet az Újvárosi központi terére. A lakosság részéről régóta megfogalmazott igény volt már egy nyilvános illemhely létesítése a területen, ahol játszótér, KRESZ-park, bringapálya is van és számos rendezvény is itt talált otthonra. Az önkormányzat egy automata okos illemhelyet alakított ki a téren, amely télen 8 és 18, nyáron 8 és 20 óra között fog üzemelni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kipakolták a házat, de hamar elkapták őket

A ceglédi rendőrök három órán belül elfogták azt a...

27 éve eltűnt nő holttestét keresik

A Bors hírportál beszámolója szerint rendőrök jelentek meg február...

Megszűnik a lakossági szemétlerakás

Március 1-től megszűnik a lakossági szemétlerakás lehetősége a ceglédi...

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...