1.2 C
Cegléd
2023. november 30. csütörtök
spot_img

Pontszerzések az U17 és az U19-es korosztályban

A két héttel ezelőtti verseny folytatása volt a hétvégi Budapest Bajnokság. Érdekes módon azonos eredményeket produkáltak játékosaink.A csoportokban mindenki másodikként végzett- két győzelem és egy vereséggel zártak mindannyian mindkét nap -így a főtáblán kiemeltet azaz a legjobb 8-ból kaptak ellenfelet.
A csoportelsőségre U19-ben Tótin Kristófnak volt esélye aki minimális 3:2-es vereséget szenvedett KSI-is ellenfelétől. Sajnos már ekkor fejfájással küzdött és másnap már nem tudott indulni az U17-ben.

Zsigmond Ramón

Móricz Zsombor és Zsigmond Ramón is bravúrokat hajtott végre a csoportküzdelmek során mindkét nap, ami a feljutáshoz vezetett.
Unghváry András betegségből visszatérve csak az U17-ben játszott és így is hozta a “kötelezőt” és szintén feljutott.
Ungureán Dorka szintén nem volt egészséges de így is bejutott a főtáblára mindkét nap.

***

Budapest Bajnokság Arany (U17,19) Utánpótlás Ranglista Verseny Bp(BVSC/Ormai L.csarnok) 01-22-23

Fiú: U19: Főtáblára került(legjobb 32): Tótin Kristóf,Zsigmond Ramón, Móricz Zsombor
U17: Főtáblára került(legjobb 32): Zsigmond Ramón, Móricz Zsombor,Unghváry András
Leány: Szintén főtáblára jutott Ungureán Dorka mely U19-ben a legjobb 16, U17-ben a legjobb 32-őt jelentette

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Dobogós helyen a Szelektív Bemesek csapata

A Ceglédi Szakképzési Centrum Bem József Műszaki Technikum és...

Év főtere díj

A nagykőrösi Hősök tere lett a 𝗟egvirágosabb főtér. A...

Rémálom az irodai nyomtatás? Nem kell, hogy az legyen!

    A nyomtatók sajnos gyakran lehetnek az irodában a stressz...

Újra Kult Up-oztunk

Cegléden újra a Patkós Irma művészeti iskola látta vendégül...

Év tanára díjak

Átadták november 24-én az "Év tanára" elismeréseket. Matematika, irodalom...