15.6 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

A cégvarázsló

Lapunk politikai véleménycikket kapott a Pest megyei 12. számú egyéni országgyűlési körzetében az ellenzéki összefogás színeiben induló Zágráb Nándor üzleti múltjáról. Az anonim szerző szerint, néhány homályos tétel „kifelejtődött” a hivatalos választási önéletrajzból.

„A Jobbik (értsd ezalatt: ellenzéki szövetség az MSZP-től a Párbeszédig bezárólag) ceglédi jelöltjének kitérőkkel teli politikai pályájánál talán csak a céges múltja érdekfeszítőbb, s ezt még a NAV is így gondolta anno. Habár az inkább az Amerikai Egyesült Államokban divat, hogy a politikai babérokra törőktől elvárják a korábbi üzleti sikereket is, Zágráb Nándor ezt az óceánon túli szokást igyekezett idejekorán megvalósítani. Ezt kissé elhomályosítja ugyan, hogy akad olyan vállalkozás, ami szimplán kifelejtődött az ars poetica-ból: ennek nyilván az az oka, miszerint arról nemigen lehet dicshimnuszokat zengeni.


Kétségtelen tény tehát, hogy Zágráb Nándor rendelkezik üzleti tapasztalatokkal, noha ezekkel napjainkban kevésbé él, mivel 2020-tól már Jakab Péter Jobbik-elnök személyi asszisztenseként gitározik/dolgozik. Előtte azonban már igen sok cégben szerepelt valamilyen, általában vezető pozícióban. Példának okáért 2010 és 2020 között a szolnoki vasútállomásról ismert Peron-süti Kft. ügyvezetője volt, amely pénzügyi problémák miatt egy szolnoki hölgyhöz vándorolt át. Hozzá köthető még két külföldi vállalkozás is, 2006 és 2015 között a Franchise Systems Bulgaria OOD., 2012 és 2019 között pedig a Brainturbo OOD. ügyvezetőjeként kereste meg a napi betevőt, miközben hol itt, hol ott politizált, egy időben éppen annak a Seres Máriának a védőszárnyai alatt, akit a legnagyobb kamupártszervezőnek tartanak a mai napig. Érdekes módon ezt az információt is sikerült láthatatlan tintával írni abban az ominózus előválasztási önéletrajzban.
A legérdekesebb azonban mégis a Sínpálya Plusz Kft., amely Nagykőrösre, az Abonyi út 64. szám alá volt bejegyezve, kezdetben két ügyvezetővel: Zágráb 2009. december 15-től 2010. május 12-ig, míg Perei Gábor 2010. január 14-ig voltak ügyvezetők, őt gyakorlatilag Zágráb Nándor akkori felesége Soós Margit váltotta. Egészen a kényszertörlésig, ugyanis a vállalkozásnak már 2010-ben meggyűlt a baja az adóhatósággal. Nyilván nem véletlen, hogy a politikai hatalom után ácsingózó Zágráb inkább a nejével vitette tovább a problémás céget.
Azt a céget, amit Zágráb elegánsan kihagyott az önéletrajzából, ami egyébként mind a mai napig megtalálható az előválasztás internetes oldalán. A Sínpálya Plusz Kft. ellen ugyanis több esetben is végrehajtást rendelt el az adóhatóság, ilyen adatok 2010-ből, 2012-ből és 2013-ból is vannak.

Vidám fotó – Hitler bajusszal

Harmadjára, már kényszertörléssel zárult az eset: a végrehajtás elrendelése 2014.02.17-én kezdődött és 2018-ban kényszertörléssel fejeződött be.
Az Opten cégadatbázisában jelenlegi is a „kt.a.” rövidítés szerepel a cég neve mellett, ami a kényszertörlés alatt kifejezés közismert változata. De bármilyen varázsló is Zágráb Nándor, a fennálló tartozás összege azért még sincs tökéletesen eltüntetve, hiszen az egészen pontosan 14 millió 886 ezer 557 forint. Ehhez jöhet még az a nagysárendileg hasonló mértékű pénz, amivel a sikeresnek nem mondható Zágráb Nándor által a nevéhez nem méltóan pályára állított cég a MÁV felé maradhatott adós. Nem beszélve arról, hogy Zágráb és felesége útjai 2016-ban, tehát jóval a végrehajtás elrendelését követően elváltak. Zágráb úr „gáláns” válási ajándékként volt nejére testálta ezt a terhet, ami valljuk be, nem kifejezetten lovagias cselekedet.
Erre szokták mondani a bölcs öregek: lehet, hogy Zágráb Nándor azt hiszi, a politikai pályája sínen van, de a Sínpálya ezzel együtt lehet rögös, még ha az összellenzéki jelölt a feledés jótékony homályába igyekszik is dobni a családi vállalkozást. Közel 15 millió forint szép summa, főleg, ha tartozás, talán ideje volna rendezni – így, nagyjából 8 év után. Varázslással és hamis húrok pengetésével ez nem tűnik el…”

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Link 1: https://www.desirel.be/       Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli,...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...