0.1 C
Cegléd
2026. április 9. csütörtök
spot_img

Átadás-maraton

Megdöntötték az egy napra jutó átadások számának rekordját – jelentette a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Ceglédi Kistérség közösségi oldala, ahol beszámolnak a március 20-ai ceglédi megmozdulásaikról.
„Kampányidőszak van. Mit csinálnak ilyenkor a politikusok? Átadnak. Mindent. Is. Mi sem akartunk kimaradni a buliból, ezért vasárnap délután megtartottuk az „Átadunk mindent IS” maratonunkat. Az igazi passzivisták persze nem elégszenek meg ennyivel, ezért az eseményt szemétszedéssel kezdtük. Rendbe tettük a négyszínkukánk környékét, és pótoltuk a csikkszavazó üvegeit. Ezután természetesen átadtuk a csak erre a célra vásárolt szivárványszínű szalag nem-átvágásával a négyszínkukát, és a mellette található irányjelző tábláinkat is. Majd tovább mentünk a következő helyszínre, a Vörösmarty térre, ahol felavattuk a pumpapálya minden egyes buckáját, a teqball asztalt, a teljesen kiszáradt madáritatót és a madáretetőt.
Ezután a 441-es úton a MOL kútnál átadtuk a foghíjas bicikliút foghíját.


A maraton következő állomása a Mizsei úti otthonosított buszmegálló volt, ahol ismét szemétszedéssel színesítettük az eseményt. Zárásként az Árpád utca-Bocskai utca találkozásánál lévő cuki robotkukánkat adtuk át. Az eseményt sikeresnek nyilvánítottuk, valószínűleg megdöntöttük az egységnyi időre jutó átadások számának rekordját.” – számolt be a párt oldala.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...

Horgolt projektek, amik színt visznek a hétköznapokba

Ahogy elérkezik a nyár, sokaknak több szabadidő jut a...

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...