17.6 C
Cegléd
2024. október 13. vasárnap
spot_img

Átadták a kerékpárutat

Június 10-én adták át a 441 sz. főút mentén a „Cegléd-Nyársapát- Nagykőrös összekötő kerékpárutat. A projektben 11,053 km hosszon került sor kerékpárút kiépítésre.
Az átadóünnepség napjára Nagykőrösön kerékpáros családi napra várták az érdeklődőket. A Cifrakertben a Hegeshow extrém kerékpáros bemutatót követően dr. Körtvélyesi Attila, Nagykőrös alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Katus Attila személyi edző, életmód-tanácsadó, világ- és Európa-bajnok sportolóval melegítettek be közösen kicsik és nagyok, hogy aztán kerékpárral elinduljanak a Cegléd-Nyársapát-Nagykőrös összekötő kerékpárút átadó ünnepségére.

Az átadó ünnepségen dr. Czira Szabolcs, a gesztor település, Nagykőrös polgármestere felelevenítette, hogy 2007-ben Nagykőrös kezdeményezte, hogy Kecskemét-Nagykőrös-Nyársapát és Cegléd legyen összekötve kerékpárúttal. Ennek eredményeként szinte napra pontosan 12 éve került átadásra a Nagykőrös-Kecskemét kerékpárút. A Nagykőrös-Nyársapát-Cegléd kerékpárút esetében 2021. április 21-én történt meg a munkaterület átadása és az út átadására most kerül sor. Nagykőrös polgármestere szólt arról is: a közlekedésbiztonság javítása, a térség turisztikai felfedezése, valamint az egészségmegőrzés szempontjából is fontos a beruházás, amely megmutatta Nagykőrös erejét, megmutatta, hogy a gesztor együtt tud dolgozni a környező településekkel. Ehhez kellett a ceglédi és a nyársapáti önkormányzat és a települések polgármestereinek együttműködése, melyekért köszönetet is mondott a városvezető. Dr. Czira Szabolcs elmondta: a beruházás azt is megmutatta, hogy a Kormány elkötelezett a vidék fejlődése iránt, támogatja a vidéki embereket, családokat. „Azt kívánom mindenkinek, hogy ezen az úton mindenki lelje örömét a kerekezésben, a biztonságos biciklizésben, és balesetmentes közlekedést kívánok mindenkinek!” – zárta köszöntőjét Dr. Czira Szabolcs.
Földi László a térség országgyűlési képviselője kiemelte: „egy kétévtizedes álom vált valóra a mai napon azzal, hogy a sokak által megígért Cegléd-Nyársapát-Nagykőrös közötti kerékpárút hivatalosan is átadásra kerülhet. Rengeteg egyeztetés, felszólalás és háttérmunka előzte meg. Jómagam az elmúlt három ciklus során többször is szót emeltem a Parlament plenáris ülésein a vonatkozó fejlesztés érdekében, de a siker közös, amelyben Nagykőrös városa, mint a beruházás gesztora oroszlánrészt vállalt. Köszönöm a munkájukat!” Földi László megköszönte mindenki munkáját, aki segítette a projektet, majd ő is visszatekintést tett, kiemelve, hogy a fejlesztés elhúzódása Pest megye Központi régiós problémájára vezethető vissza. Kitért a kerékpárút közlekedésbiztonságot szolgáló fontosságára.
Kis Miklós, Nyársapát polgármestere elmondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen sok fiatal vesz részt az átadó-ünnepségünkön. Igazi sporttá fog fejlődni a kerékpározás, mindenki örömére, nemcsak a fiataloknak, hanem az idősebbeknek is.” Kiemelte, Nyársapát község is a kis költségvetéséből kigazdálkodta a ráeső költségeket, a legfontosabb azonban, hogy elkészült a kerékpárút! Felhívta rá a figyelmet, hogy Nyársapát belterületén is kiépült egy kerékpárút, így Nyársapátra is betérhetnek kerékpárúton a Cegléd és Nagykőrös között kerekezők.
Dr. Csáky András, Cegléd polgármestere beszédében kifejtette: „ha valaki Cegléd felől Kecskemét felé ment, a nyársapáti leágazásnál egy nyárfán mindig láthatott egy táblát, amire föl volt jegyezve, hogy hány halálos áldozata, hány súlyos sérültje volt az itteni biciklis közlekedési baleseteknek.” Hangsúlyozta, aminek nagyon örül, hogy: „Ez a tábla végre lekerült!” – hozzátette: – „Köszönet illeti a Kormányt, köszönet illeti Brüsszelt, hogy forrásokat biztosított a beruházáshoz, köszönet illeti a kivitelezőket, mert tényleg kiváló minőségben valósították meg a kerékpárutat… Kívánom, hogy ne csak munkába menetelre, hanem sportolásra is használják ezt a kerékpárutat!”
Az ünnepi beszédeket követően a felszólalók a kivitelező képviselőjével kiegészülve a nemzeti színű szalag átvágásával ünnepélyesen átadták az új kerékpárutat.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A németországi költöztetés is történhet zökkenőmentesen

Az utóbbi években azt tapasztalhattuk, hogy egyre több ember...

Hajnali sokaság az iskola udvarán

Két ceglédi iskolából (Unghváry és Bem) több mint 100...

Tisza sziget Cegléden

Október 4-én került sor a Tisza Szigetek találkozójára Nagykőrösön,...

Megy vagy marad?

Október 10-én tesz esküt és kezdi meg munkáját a...

Fiatal Alkotók Műhelye – újratöltve

Egy hely… … ahol önmagad lehetsz, … ami hiányt pótol, … ahol...