15.1 C
Cegléd
2024. október 6. vasárnap
spot_img

Falugyűlést követelnek Törtelen

Száz fő törteli lakos írta alá azt a nyílt levelet, amelyet a képviselőtestületnek címeztek és nyilvános testületi ülést vagy falugyűlést követelnek. A lakosok Godó Tibor polgármesternek tennék fel kérdéseiket a település ügyeit és a szóbeszédeket firtatva. A testület azonban július 12-ére is zárt ülést hirdetett.

„Sokféle hír terjed a faluban, de mi az igazságot szeretnénk hallani, hogy mi is történt valójában. Miért állnak az építkezések? Igaz-e, hogy feljelentették a polgármestert, eljárás van ellene? Igaz-e, hogy a bölcsőde építésénél megzsarolta a vállalkozót és erre bizonyíték is van? Igaz-e, hogy focipálya nem működik, mert a vállalkozó peres eljárást indított?” – fogalmaz a lakosság levele, amely több más ügyben vár választ a polgármestertől. Mint például az évek óta húzódó óvodaépítés ügyében, amelyet 2020 januárjában kellett volna átadni, de azóta már a második kivitelező is elállt az építkezéstől. Azon túl, hogy nem fizette ki az önkormányzat a vállalkozót, információink szerint egy hangfelvétel is létezik, amelyben a polgármester hallható és kijelentései bűncselekmény elkövetésének gyanúját veti fel. A kivitelező ezért az ügyészséghez fordult az ügyben.

A levél azt a kérdést is felteszi, „ha a szóbeszéd megalapozott, mi kell ahhoz, hogy a polgármester lemondjon, vagy felfüggesszék az állásából és elhagyja a hivatalt.” A kísérőlevélben Búcsús Ferenc a törteli lakosság szóvivője azzal fordult dr. Kollát Ágnes jegyzőhöz, hogy a beadványt sürgősségi szóbeli indítványként is tárgyalják meg a képviselőkkel, ha nem kerül a napirendi pontok közé.

Lapunk levélben megkereste Godó Tibor polgármestert: kíván-e nyilatkozni az ügyről, illetve miért nem tájékoztatják a lakosságot az ügyben? Milyen kiutat vár ebből a helyzetből? A polgármester lapzártánkig nem küldött meg választ a kérdéseinkre, viszont a lakosság képviselői beszámoltak a tegnap este történtekről. Ebből kiderül, hogy beengedték egy időre a lakosság képviselőit az ülésre. „A polgármester ismertette az egyebek napirendi pontot, amelyben az általunk beadott több mint 100 választópolgár aláírásával lett beadva. Majd közölte, hogy a kérdések közül egyre ad választ: „Igaz-e, hogy felmondanak a tanárok, a gyerekeket másik iskolába viszik a szülők? Meg a napkollektorosra.” Erre azt válaszolta, hogy ezt az iskola igazgatónőjétől kell megkérdezni.
A többi kérdésre pedig a 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva azt mondta, hogy a beadott kérelembe szereplő magán jellegű kérdésekre nem ad választ a beruházásokkal kapcsolatosan pedig válaszol és megjelenteti a honlapon is. A bölcsődére azt mondta, hogy augusztus 31-én át lesz adva.
Tovább is lépett volna, de az egyik képviselő felhívta a figyelmet a kérelemben szereplő falugyűlés kitűzésének időpontjára. A polgármester közölte, hogy szeptember 2-án fog falugyűlést tartani. (…) Majd zárt ülést rendelt el. Erre az ott lévők el kezdtek hőbörögni, meg nevetni és az egyik vendég szeretett volna felszólalni, de a polgármester közölte, hogy nem adott szót. Majd egy másik jelenlévő a polgármesternek címezve kérte, hogy mondjon le, a jegyzőt felszólította, hogy jobban figyelhetne a törvényességre és tartsa be és tartassa be azokat, a képviselőket is felkérte a lemondásra, mivel ez a helyzet tovább tarthatatlan. Ezek után morogva, mérgelődve távoztak a vendégek.”

Amennyiben Godó Tibor polgármester lapunk kérdéseinkre nyilatkozik, azt azonnal közzétesszük.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....