16.5 C
Cegléd
2026. július 26. vasárnap
spot_img

Budai Ferenc EB bronzérmes

Július 16-19. között rendezték az U15-ös zágrábi Európa-bajnokságot. A kötöttfogás küzdelmeit 17-18-án bonyolították. A 62-kg-ban Budai Ferenc is szőnyegre lépett ahol összesen 29-en mérlegeltek. Feri első világversenyén remekül helytállt úgy, hogy jövőre is ebben a korosztályban versenyezhet.

Az első fordulóban moldovai ellenfelét 6-1 arányban győzte le, majda folytatásban lengyel ellenfelét magabiztos birkózással 8-2-re múlta felül. A döntőbe kerülésért azeri ellenfél következett. Feri az első menetben nagy iramot diktált és a bírók meg is intették az ellenfelét, így 1-0-al zárult ez a félidő. A második menetben is nagy iramot diktált ami láthatóan nem feküdt az ellenfelének, majd egy támadásból mögé került és le is vitte ellenfelét. Ezt követően Feri emeléssel próbálkozott amit az azeri versenyző szabálytalanul védett és ezért a bírok intették. Így egy perccel a vége előtt már 5-0-ra vezetett. Feri továbbra is támadta ellenfelét ami megbosszulta magát mivel fél perccel a vége előtt rászaladt egy akcióra, majd lentről kétszer meg is pörgette az ellenfele és ezzel 8-5-re megfordította a mérkőzést. A mérkőzés vége előtt 3 másodperccel egy kardberántásból le tudta vinni az ellenfelét, de további akcióra nem maradt ideje. Így végül 8-7-re az ellenfele nyert.

A bronzmérkőzésen már nem hibázott és izraeli ellenfelét 4-1-re legyőzve megszerezte első utánpótlás érmét világversenyen.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...