0.5 C
Cegléd
2023. december 7. csütörtök
spot_img

„12 dühös ember”

Baseballütővel és vascsővel támadt egymásra két társaság

A köztük lévő vitát akarta erőszakkal rendezni az a két társaság, amelynek tagjai ellen a napokban fejezték be a ceglédi rendőrök az eljárást. Baseball ütő, vascső, puszta kéz – kinek mije volt. Az utcai tömegverekedést a rendőrök számolták fel.

Egy verekedés kellős közepébe csöppentek a ceglédi rendőrök 2021. november 15-én délután egy abonyi bevásárló áruház parkolójában. Két társaság esett egymásnak, egy tucat férfi kölcsönösen és folyamatosan bántalmazta „ellenfeleit”, hol baseball ütővel a kezükben, hol vascsővel mérték az ütéseket, de a kézi tusát is előszeretettel alkalmazták. A rendőrök megtörték a verekedést, és pillanatok alatt végett vetettek az utcai csetepaténak. A vége: elfogások és előállítások.

A fényes nappal kialakult utcai bunyóban elsősorban a rendőrök gyors beavatkozásának köszönhetően, súlyosabban senki nem sérült meg, négyen szenvedtek könnyű sérülést.

Mindkét társaság tagjait csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsították meg. Egy férfi tett panaszt a gyanúsítás ellen, nyolcan a terhükre rótt bűncselekményt beismerték, egyikük részben, hárman tagadtak. Többen egy fenyegető üzenettel magyarázták a viszály kialakulását, de a két társaság tagjai a másik félt jelölték meg a kirobbanó feszültség forrásaként.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az öt tápiógyörgyei, valamint a hét abonyi férfi ellen 1 rendbeli csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek – írja a police.hu.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Mutatjuk, milyen típusú művirágok vannak a boltokban!

    Az élő virágnak megvan a varázsa, ám nem mindenki...

Retró stílus a konyhában: ezekkel a készülékekkel dizájnos lehet az otthonunk

    A konyha szinte minden esetben a lakás egyik legfontosabb...

A cellaformázástól a diagramok beillesztéséig

    Te jól ismered a táblázatkezelőt? Használod a munkád során?...

A tökéletes éjjeli fény gyermekek számára

    Némely babaszoba-kiegészítők kiválasztása rendkívül egyszerű, azonban vannak olyanok, melyeket...

Innovációk az otthon védelmében

    A biztonság olyan érték, amelyre mindannyian nagy figyelmet fordítunk....