20.9 C
Cegléd
2024. június 20. csütörtök
spot_img

A lélek keresztútján

Megrendült. Ereiben fájdalom kering. Szavai könnycseppek. Zsebkendője foszlánnyá válik szemei alatt. El-elcsukló hangjára az ajtóban éberkedő kutyája összerezzen. Bella – így hívják – tágult tekintettel figyeli gazdája rezdüléseit. „Gyászmunkában vagyok. Néhány nappal ezelőtt még nem fogadtalak volna, beszélni is alig tudtam” – szenvedte ki szavait DR. CZINEGE IMRE nyugalmazott osztályvezető sebész főorvos.

A többórás beszélgetésünkben fölszakadó keserve olyan, mint a tengerár: a mélyből előbukó hullám enyhet adó témákat sodor elénk, de a visszazúduló tajték magával rántja az örvénybe csendesülését. Elveszített feleségéről, Hajnalkáról beszél újra és újra. Szorongva hallgatom a férfifájdalom monológját, én csak zárójelben vagyok jelen. Sebzett mondatai eltépett füzér láncszemeiként hullanak szét. Találkozásunk rapszódiáját nem szerkesztve írom le, követem – a Főorvos Úr hozzájárulásával – a keresztúton haladó ember passióját. Mivel verskedvelő, tétova gondolataimat idézetekkel bátorítom.

(„Ha veszettül vívtam, csatáztam, / Sírva dalolt szívemben az üdv.” Ady Endre)

„Azt gondolhatnák, hogy egy sebészorvosnak könnyebb elviselnie a tragédiát, hiszen munkakörének része a halál. Én lírai lelkületű vagyok, – s könyörgök: a szerelmemről van szó! A szilárd rációt letörte a lesújtó fájdalom. Mindig előretekintettem, a kihívások vezéreltek, de váratlanul gödörbe kerültem. Akkor voltam hasonló helyzetben, amikor apám, majd később anyám halt meg rákban. Most Ő. Embertelen küzdelmet jelentett számára és nekem is a huszonhárom hónap küzdelem. Orvosként tisztában kellett lennem a megmásíthatatlannal, de belekapaszkodtam minden kis reménybe. A pesti műtétet – a születésnapomon – az a prof végezte, aki fiatal orvosként ismerte azt a speciális pancreasműtétet, amelyet elsőként én végeztem Pest megyében. De hamarosan áttét…, tüdő…, műtét…, kemoterápia… Kiderült, nincs remény. Három hétig fogtam a kezét a kórteremben: Küzdjünk! Ne add fel! Az utolsó órában: Megismersz? Bólintott, sírva fakadt. S vége…”

(„Hitvesem s barátom.” Radnóti Miklós)

„Szerettük a verseket, egymásnak olvastunk fel. Kaptam tőle egy Tóth Árpád-kötetet. ’Az esti sugárkoszorú’ körbefonta őt, s egész lényemet átjárta a ’földi érzés: mennyire szeretlek!’ Olyan támasz volt, ahonnan elindul az ember szakmai és közéleti útjára, s örömmel tér vissza.

(„Tőlem függ, útam másképpen vezetni, …s ha tetszik, hát nem élek.” Madách Imre)

„Ha tudtam volna, hogy van mennyország, és ő ott van, tíz perc múlva találkoztunk volna. Egyelőre csak angolul olvasható Sylvia Plath Üvegbúra című könyve, a klasszikus  depresszió leírása. (A megírás után öngyilkos lett.) Ha üvegbúrában van valaki, hiába nyújtja kifelé a kezét, s hiába nyúlnak felé, nem érik el egymást. Egy idő után belefárad, lehanyatlik a kéz.  A kutya is visszatartott. Bellát Hajnalka kérésére vettük, nevét Dórika unokánk adta. Barátságos, terápiás, empatikus jószág, érdeklődő szemmel kérdezi: Mit segíthetek gazdám? Közösen gyászolunk. Hosszú ideig sírt, folytak a könnyei. Úgy beszélgetek vele, mintha…

(„A dolgok esti lélekvándorlása…” Tóth Árpád)

„Borzasztó a magány. Bár gyermekeink, Imre és Erik mindent megtesznek értem, de messze élnek, sikeres emberek lévén nagyon elfoglaltak, sokat utaznak külföldre is. Teljes életet éltem. Élen jártam az érsebészetben, országgyűlési képviselőként kitaláltam az iskolatejprogramot, az Európai Unióban rapportere voltam az első genetikai törvénynek, az Európa Tanács számára tervet dolgoztam ki a gyógyszerhamisítás ellen. S a legnagyobb ajándék a sorstól, hogy csodás feleséget adott. Ha dönteni kellett valamiben, leírtuk külön-külön a szándékainkat, s képzeld, a legtöbb esetben megegyezett. Fiatalosan éltünk, nem éreztük az idő múlását. S szörnyű, mégis elragadta.”

(„Vértelen fénylelke leömlik az arcán.” József Attila)

„Eljutott a tudatomig néhány intő érv. Példája vagyok gyermekeimnek és unokáimnak, s a Papa határozott egyéniség, nem menekülhet el. Azt gondolnák az emberek, hogy nem törődnek velem a gyerekeim, ha én… Elém állt Erik fiam: Három lehetőséged van: vagy a bolondok házába kerülsz, vagy belehalsz, vagy összeszeded magad!  Segített a Facebook is: sok együtt érző, bátorító üzenetet, verset kaptam. Minden héten kitettem Hajnalka fotóját friss virágokkal. („az idő ellop, eltemet;” Shakespeare)

( – Nem vagy fáradt? Folytassuk máskor! – Kérdezz nyugodtan. Nem tudom, mit akarsz írni, de én most…)

„Unokatestvérem hazalátogatott Madridból. Megüzentem neki, most ne jöjjön, nem tudok társalogni. Az öt szelet kenyérből kevesebbet ettem, hogy ne kelljen elmenni a boltba emberek közé.”

(„A férfi nem lesz / legyőzött hős, csak vesztes.” Baranyi Ferenc)

„Érzem a különbséget a legyőzött és a vesztes között. Ebben a tragédiában nem én voltam a kezelőorvos, de ez mégis szakmai veszteség, sőt vereség. Gondolhatod, mindent megpróbáltam, minden szakirodalmat elolvastam. Az ember, az orvos hivatott feladata ott kezdődik, ahol a lehetetlen is. Vannak félbemaradt gondolataim, ezeket leírom, s ha a befolyásoló szubjektív érzéseim csillapodnak, talán könyvvé szerkesztem. A gyermekeim hívnak, de én itt maradok Cegléden. Szeretem a várost. Hogy az is engem? Hát… De kárpótol a családom tagjainak, egykori betegeimnek, ismerőseimnek a szeretete és tisztelete. Jelentkeznek persze a ’kérők’, érkeznek piros szívecskék, üzenetek, még Angliából is ’rám talált’ egy hölgy az interneten. Udvariasan elhárítom őket.

(„az emlékezetnek repdező szárnyai / Visszahozzák éltem eltűnt örömeit.” Berzsenyi Dániel)

„Minden reggel kiültünk a kertbe. Beszélgettünk, olvasgattunk. Tudtuk, hogy egyszer majd eljön a vég, de abban reménykedtem, én leszek az első, mivel idősebb vagyok. Képzeld, Hajnalka nem öregedett. Betegségének utolsó stádiumáig sima, fényes volt az arca. Az érintése is hiányzik…! Bár anyagi létezése ott van az urnában, de testetlen. Emléklényének kisugárzása kitölti bensőmet és azt a teret, ahol élek.

Nézd a festményeket a falon! Mind az ő műve. Veleszületetten tehetséges volt. Követhető a lelkiállapota: harmonikus formák és színek; feszülő vonalak; robbanó, nonfiguratív látomások. Az utolsó, a befejezetlen: a bokor felső két ága összeölelkezik. Igazad van, kiállítást kell rendeznem a képeiből.”

(„Árnyék leszek csak nélküled” – ? Baranyi Ferenc)

„Minden este sétálok Bellával. Néha melankóliába merülök. Felriasztanak a köszönések:  Szervusz Imi! Tiszteletem Főorvos Úr! Szeretnek. De ha szóba kerül…, elsírom magam.”

(A vihar és jég verte gyümölcs sérülten kapaszkodik a letört ágba. De magja rejtett élet, ígérő jövő – a lényeged!)

„Te most nagyon sokat segítettél a beszélgetéssel és ezzel a példával is. Kiküzdöttem magam a gödörből, tudok magamon uralkodni, célokra fókuszálni. De bocsánatot kérek, hogy nem tudtam visszafogni az érzéseimet. Talán az ilyen nyíltság megkönnyebbülést hozhat másoknak is hasonló élethelyzetükben.” („ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja.” Illyés Gyula)

(„Ott is, örökre szeret!” Petőfi Sándor)

„Halljam meg, mit üzen? Hallom: Ne sírj! Szedd össze magad! Keress új kihívásokat! Lépj, indulj, menj tovább! Ezt kérem, mert szeretlek. Élj! – ezzel adsz választ.”

Kikísérnek. A Főorvos Úr és Bella. Állnak a nyitott kapuban. Messzire néznek. Hátha…

Koltói Ádám

 

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan válasszunk áramláskapcsolót a szivattyúhoz?

    Az áramláskapcsolók meghatározó szerepet játszanak a szivattyúk hatékony működésében,...

A nyelvi nehézségek leküzdése társasjátékkal

    A társasjátékok önmagukban izgalmas élményt adnak a közös játékon...

Asztalkultúra – milyen tanácsokat érdemes megfogadni?

  Az asztalkultúra jelentőségét nem kell a vendéglátásban dolgozók részére...

Betörőt keresnek!

A Ceglédi nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításához....

Etédi Zoltán az év tesitanára

A Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére először került sor az...