13.9 C
Cegléd
2023. október 3. kedd
spot_img

Hibrid medencét épül a Ceglédi Gyógyfürdőben

Télen gyógyvízzel, a nyári strandszezonban pedig hideg vízzel töltik az új medencét, aminek most kezdődött el az építése. Holnap újranyitják a csúszdaparkot, szombaton pedig éjszakai fürdőzést is tartanak Cegléden.

Az elmúlt év során egy vadonatúj medencével bővült a Ceglédi Gyógyfürdő kínálata. Egy télen-nyáron üzemelő, szabadtéri gyógyvizes medencét adtak át, amit 36-38 Celsius-fokos vízzel töltenek.

Szűcs Ádám, a fürdőt működtető társaság ügyvezető igazgatója még korábban úgy nyilatkozott, hogy minden várakozásukat felülmúltra a kinti gyógymedence fogadtatása, nagyon megszerették a vendégek. Nem véletlen, hiszen sokan vannak, akik akár a leghidegebb napokon is szívesebben használják a szabadtéri medencéket.

Az ügyvezető szintén még tavasszal nyilatkozott arról, hogy egy újabb kültéri medencét is építenek. A Ceglédi Gyógyfürdő és Facebook oldalán olvasható tájékoztatás szerint a napokban elkezdődött ennek az új medencének az építése. Egy korszerű technológiájú, úgynevezett hibrid medencéről van szó. A hibrid itt azt jelenti, hogy a téli szezonban gyógyvizes ülőmedenceként, nyáron pedig hideg vizes családi medenceként fog üzemelni.

A 100 négyzetméteres medencét derékmasszírozó élményelemekkel is felszerelik. Az új medencét 2023-ban fogják átadni. Szintén a ceglédi fürdőhöz kapcsolódó hír, hogy a jó idő visszatérte miatt csütörtöktől újra megnyitják a csúszdaparkot és a hullámmedencét. Most szombaton (augusztus 27.) pedig nyárzáró retro partyt is rendeznek: a 20 órától éjjel 2-ig tartó programon DJ biztosítja a zenét és az este folyamán szaunaszeánszokkal is várják a vendégeket.

termalonline.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Egymilliót csaltak ki egy 80 éves nőtől

Egymilliót csaltak ki „óvadékra” a 80 éves nőtől azzal,...

Nemzetközi konferencia – ceglédi előadóval

Az alföld: Petőfi 200 konferenciát szerveztek a Vajdaságban szeptember...

Fűrészláncok, melyek kimagasló tulajdonságokkal rendelkeznek

    Ahhoz, hogy a különböző kerti munkákat gyorsan, hatékonyan és...

Halálfejes lepke Cegléden

Különleges rovar pihent meg Cegléden az Alszegi úton, az...

Hamarosan elkészül a futókör

Folyamatos fejlesztések zajlanak az Újváros szívében, a Vörösmarty téren,...