-3.2 C
Cegléd
2023. november 30. csütörtök
spot_img

Kecskeméti Krisztián világbajnoki ötödik helyezése

Szeptember 10-13. között került megrendezésre a felnőtt világbajnokság Belgrádban. Kötöttfogásban 50 ország birkózói mérték össze a tudásukat 10 súlykategóriában. A Ceglédi VSE versenyzője Kecskeméti Krisztián a 60 kg-ban lépett szőnyegre. Krisztián az első fordulóban a 16 közé brazil birkózóval kezdett. A rajt remekül sikerült, bő két perc alatt technikai tussal 9-0-ra győzött. A nyolcaddöntőben kirgiz birkózó következett. Az Ázsia-bajnokkal Krisztián nem bírt és végül technikai tussal 8-0 arányú vereséget szenvedett. Mivel a kirgiz meg sem ált világbajnoki címig, így Krisztián a vigaszágon folytathatta. Itt amerikai versenyzővel küzdött meg a bronz csatába kerülésért. Krisztián nagyszerű, magabiztos birkózással még az első menetben 9-0-ás technikai tus győzelemmel jutott tovább.

A bronzmérkőzésen az igen erős 2021. évi ázsia-bajnok kazah versenyző következett. Krisztián ezen a mérkőzésen is jól kezdett és az első menetben igaz a bírók őt intették, de a lenti helyzetből vissza támadt és egy fej lefogásból 1 pontos akciót ért el. Az 1-1-es állással ő vezetett. A második menetben ellenfele kar elvezetéssből derékra támadott amiből le is vitte és mivel a karja beszorult meg is pörgette. Majd állásból egy derékra támadásból kiléptette ellenfele és így kialakult a 7-1 -es végeredmény. Így Krisztián eddigi legjobb eredményét érte el felnőtt világversenyen az olimpiai súlykategóriában megszerzett világbajnoki 5. helyezéssel. Amennyiben a jövőben is töretlen lesz a fejlődése hamarosan megszülethet az első érme is.

Eredmény: 60 kg  5.  Kecskeméti Krisztián

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Rémálom az irodai nyomtatás? Nem kell, hogy az legyen!

    A nyomtatók sajnos gyakran lehetnek az irodában a stressz...

Újra Kult Up-oztunk

Cegléden újra a Patkós Irma művészeti iskola látta vendégül...

Év tanára díjak

Átadták november 24-én az "Év tanára" elismeréseket. Matematika, irodalom...

Nemzetközi siker

A Ceglédi VSE utánpótlás birkózói hétvégén Norvégiában nemzetközi kötöttfogású...

Rendőrségi razzia

A napokban közel 600 sebességtúllépést rögzítettek Pest vármegyében. A...