17.8 C
Cegléd
2025. április 25. péntek
spot_img

Lopás Nagykőrösön

A nagykőrösi rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a 38 éves férfit, aki kiürítette ismerőse lakását – a gyanú szerint. Mindent vitt a sportcipőtől a fúrógépig.

Egy nagykőrösi férfi kért rendőri segítséget 2022. szeptember 17-én reggel, miután otthonában sokkoló látvány fogadta: az ajtót befeszítették, a lakásból ellopták sportcipőjét, hátizsákját, mobiltelefonját, kabátját, fúrógépét, hangszóróját, valamint vasalóját, kára meghaladta a százezer forintot.

A rendőrök forrónyomon indultak meg és röviddel ezután egy 38 éves, helyi férfit hoztak összefüggésbe a betöréssel. Otthonából állították elő, ahol az ellopott zsákmányt – a babakék vasaló kivételével – megtalálták és lefoglalták. A férfi a kihallgatásán a betörést beismerte, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Állítása szerint áldozatával régi ismerősök, a napokban 10 ezer forintért eladta neki cipőjét, de a helyszínen csak a vételár felét kapta meg. Míg az összeg másik felére várt, másoktól azt hallotta, hiába vár, az életben nem fogja megkapni a maradékot, ezért úgy döntött kezébe veszi a dolgokat. Elment ismerőséhez, de nem találta otthon, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve betört a házba, és összeszedett néhány dolgot, amelyek szerinte fedezhették az ötezer forintos tartozást.

A 38 éves, szabadságvesztés büntetéséből 2022. szeptember 9-én szabadult férfi vonatkozásában felmerült a kábítószer fogyasztás gyanúja is, ezért intézkedtek mintavételre, ennek vizsgálata szakértők bevonásával folyamatban van. A Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett férfivel szemben lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. A rendőrök kezdeményezésére az ügyészség indítványozta letartóztatását, amelynek végrehajtását az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelte el a bíróság.

Police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha nem vigyázunk, a napfény káros lehet a szemünkre

A hírekben gyakran hallhatjuk a figyelmeztetést, hogy tűző napra...

Medenceburkolás PVC fóliával: Miért jó opció?

Manapság számos módszer létezik a medencék burkolására, de a...

A legkényelmesebb, ha a reptér közelében parkolunk

  Ha repülővel utazunk, az egyik legnagyobb kérdés, amire megoldást...

A természet szuperélelmiszerei az egészséges életmódért

A modern táplálkozástudomány egyik legizgalmasabb területe a szuperélelmiszerek világa....

Az április az önkéntesség jegyében telt az Infineonnál

Magyarország legnagyobb teljesítmény-félvezetőket gyártó vállalata, az Infineon Technologies Cegléd...