23.5 C
Cegléd
2023. szeptember 22. péntek
spot_img

Emléktáblát avattak Kiszel Mihály tiszteletére

Kiszel Mihály volt ceglédi plébános tiszteletére avattak emléktáblát az albertirsai katolikus templomnál. Az emléktábla a Gerjementi Vadászszövetség kezdeményezésére jött létre. A XIV. Gerjementi Vadásznapok keretében felavatott emléktábla leleplezése előtt Albertirsa polgármestere, Fazekas László elevenítette fel Mihály atya életútját. A város első embere úgy fogalmazott: ha valakiről elmondható az, hogy a neki szánt földi idővel jól sáfárkodott, akkor Kiszel Mihályról igazán helyénvaló ez a gondolat. Hozzátette: mindenhol, ahol szolgálatot teljesített, letette a névjegyét és értékeket hagyott maga után. Egy elhivatott, alkotó ember volt, akinek meg kell őrizzük emlékét önmagunkban és az emléktábla által a tárgyi világban is, mely szolgálja majd a róla való megemlékezést – zárta gondolatait Fazekas László. Kiszel Mihály 1984 óta volt ceglédi plébános, ahol 20 évet töltött el egészen 2004-ig. Ezt követően haláláig Ceglédbercelen és Albertirsán szolgált. Mihály atya 2020. március 14-én hunyt el, 75 évesen. Az emléktáblát az albertirsai polgármesteren túl Dr. Csáky András ceglédi és Török József ceglédberceli polgármesterek, valamint a Vadászszövetség képviseletében koszorúzták meg.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kávézás Ceglédért

Nagykövete lett Swimathon  adománygyűjtő kampánynak Kottes Anikó a FECSKE...

Ceglédi férfit keres a rendőrség

"Rendkívül szimpatikus arcú" ceglédi férfit keres lopás miatt a...

Mindennapi fényvédelmünk

  Tudtad, hogy a nap ultraviola, más néven UV-sugárzása igen...

Az épületek hőszigetelése elengedhetetlen

    A növekvő energiaárak és rezsiköltségek, illetve az otthonok komfortja...

Napi hírek egy helyen: ezt az oldalt elég követned a maximális tájékozottsághoz

    Bár már lecsengőben a klasszikus nyaralós szezon, de még...