12.1 C
Cegléd
2025. április 24. csütörtök
spot_img

Ungvári Attila hetedik a világbajnokságon

A taskenti világbajnokság negyedik napján Ungvári Attila az Európa-bajnokot is legyőzve a hetedik helyen végzett, Özbas Szofi a legjobb tizenhat között búcsúzott. Ungvári Attila ragyogóan kezdte a világbajnokságot, a moldovai Latisev elleni vazaris győzelemmel indított, majd a bahreini színekben szereplő orosz bajnok Gerbekov ellen nagy küzdelemben, egy bírói hiba ellenére is nyerni tudott. A legjobb nyolc közé jutásért egy igazi nagyágyú, a harmadik helyen kiemelt világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok török Albayrak következett. A felek elég gyorsan két páros intést is bezsebeltek, ennek ellenére maratoni hosszúságú lett a csata, amelynek végén – nyolc és fél percnyi tiszta küzdelmi idő után – Ungvári Attila győzelmét hirdette ki a bíró! Karvaly tizenhárom esztendő után tudott újra a legjobb nyolc közé kerülni a világbajnokságon!
A nagy skalp megszerzését a negyeddöntőben egy újabbal egészítette volna ki Ungvári Attila, a japánok világbajnoki ezüstérmesét, Fudzsivarát is nagy küzdelemre késztette, amely végül a hosszabbítás első percében dőlt el egy vazarival a japán javára. A vigaszágon nem alakult jól számunkra a folytatás: az osztrákok grúz származású olimpiai bronzérmese, Shamil Borchashvili a mérkőzés felénél földharcban leszorítással legyőzte versenyzőnk.
A 63 kilósok küzdelmeiben a tavalyi világbajnokságon hetedik helyezett, az idei Európa-bajnokságon bronzérmes Özbas Szofi erőnyerőként kezdhetett, majd a dél-koreai Li Dzsu Jon ellen leszorítással harcolta ki a továbbjutást. A BHSE judósa nem volt szerencsés a folytatásban, a lengyel Szymanska ellen egy indításnál a fejével érkezett a tatamira, a szabályok szerint az önveszélyes mozdulatért leléptetés járt, így Szofi nem küzdhetett tovább a világbajnoki éremért.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Az április az önkéntesség jegyében telt az Infineonnál

Magyarország legnagyobb teljesítmény-félvezetőket gyártó vállalata, az Infineon Technologies Cegléd...

Húsvéti csoda

Húsvét ünnepén egy cica megmentéséért fogott össze egy lelkes...

Illegális szemétlerakó mérgezi az Ugyer dűlőit

Óriási mennyiségű illegális hulladék gyűlt össze Cegléd határában, a...

Hamis aranytömbökkel csapták be áldozataikat

Hamis befektetési arannyal vertek át vásárlókat három öcsödi férfi...

Beépíthető hulladéktárolók a szemét diszkrét kezelésére

A lakásban kiemelt jelentőséggel bíró hely a konyha, hiszen...