4.3 C
Cegléd
2026. február 27. péntek
spot_img

Városvédők az Országházban

Az egyesület az év második felében is számos programot szervezett és több rendezvény megtartásába is bekapcsolódott. Ezek közül is említést érdemelnek a városi Kossuth Napokon, a kosztümös felvonulás, az un. Kossuth séta megszervezése csapatok részére, valamint a gödöllői kirándulás.

Legutóbb Földi László országgyűlési képviselő segítségével a Parlamentbe tettek látogatást. A csoportot idegenvezető kalauzolta, akitől több érdekességet megtudtak az épülettel kapcsolatosan. Többek között, hogy a modern államokban a Parlament, magát a törvényhozó testületet jelenti. Az elnevezés a francia parler (beszélni) szóból származik.

Az 1882-ben kiírt pályázaton a kor minden neves építésze elindult. Az elbíráló bizottság végül Steidl Imre műegyetemi tanár tervét fogadta el. A megvalósítás egyik fontos feltétele volt, hogy csak hazai alapanyagokból és magyar mesterek által építkezhettek, ami 1885-től 1904-ig tartott. A párját ritkító szép épületben 691 helyiség található. A belső díszítésre 40 kg aranyat használtak fel. Jelenleg a világ harmadik legnagyobb parlamentje a mienk.

Az ülésteremben Földi László részletesen ismertette a képviselő testület munkarendjét. A látogatásról csoportos fénykép készült, megörökítve az egyesület újabb, jól sikerült, közös programját. KI

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kipakolták a házat, de hamar elkapták őket

A ceglédi rendőrök három órán belül elfogták azt a...

27 éve eltűnt nő holttestét keresik

A Bors hírportál beszámolója szerint rendőrök jelentek meg február...

Megszűnik a lakossági szemétlerakás

Március 1-től megszűnik a lakossági szemétlerakás lehetősége a ceglédi...

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...