19.9 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Kipucolta a széfet a takarítónő

Kipucolta a széfet egy ceglédi takarítónő, szó szerint – csaknem 10 millióval maradt kevesebb benne. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy helyi bolttulajdonos kért rendőri segítséget december 7-én este, miután azzal szembesült, az üzletének helyet adó épület felső szintjén lévő lakás trezorjából elloptak 9,3 millió forintot.Feltűnt, hogy a széfen semmilyen roncsolódás nem volt: kinyitották, majd szépen visszazárták, sőt a kulcs is ott lógott a szokásos rejtekhelyén. A rendőrök az erőszak nélküli trezornyitás miatt éltek a „gyanúperrel”, s hamar meghatározták a nyomozás irányát és azt, hogy kinél kopogtassanak. A lakásban takarítóként alkalmazott helyi testvérpárra koncentráltak, mint később kiderült, az egyiküknél nem alaptalanul. A ceglédi nyomozók néhány óra elteltével egy 39 éves, jászkarajenői nő otthonához hajtottak, ahol a lopott pénz jelentős részét, 9 millió forintot megtaláltak és lefoglaltak, majd visszaadták a tulajdonosnak. Az alkalmi munkákból élő nő részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, egyszer véletlenül meglátta, hogy a tulajdonosok hol tartják a széf kulcsát, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve többször megcsapolta a trezor tartalmát, hogy így javítson anyagi helyzetén. A ceglédi zsaruk jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást ellene.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...