24.2 C
Cegléd
2023. október 2. hétfő
spot_img

Új rendőrkapitány Cegléden

Idei első ülését tartotta Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 26-án délelőtt, melyen több mint húsz napirendi pontot tárgyalt a grémium. A Képviselő-testületi ülés elején megköszönték a városunkban töltött tíz éves vezetői munkáját Török Csaba r. ezredesnek, aki a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetője volt és február elsejétől a Nagykőrösi Rendőrkapitányság állományába kerül megbízásra, kapitányságvezetői feladatok ellátásával. Ugyancsak köszöntötték Bori Zoltán r. alezredest, aki – szintén február elsejei hatállyal – a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetői pozícióját látja majd el.


Dr. Csáky András polgármester megköszönte a testület nevében Török Csaba tíz éves munkáját. Utóbbi az ülésen elmondta: a feladata az volt, hogy a közösséget, ahol dolgozik sikerüljön összekovácsolni. Valamint az, hogy a hivatásuk szerint szolgálniuk kell az embereket és ebben előre tudtak lépni. Hozzátette, megyei szinten is értékelték az elmúlt évek munkáját: a ceglédi kapitányság szakmai elismerést is kapott.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Egymilliót csaltak ki egy 80 éves nőtől

Egymilliót csaltak ki „óvadékra” a 80 éves nőtől azzal,...

Nemzetközi konferencia – ceglédi előadóval

Az alföld: Petőfi 200 konferenciát szerveztek a Vajdaságban szeptember...

Fűrészláncok, melyek kimagasló tulajdonságokkal rendelkeznek

    Ahhoz, hogy a különböző kerti munkákat gyorsan, hatékonyan és...

Halálfejes lepke Cegléden

Különleges rovar pihent meg Cegléden az Alszegi úton, az...

Hamarosan elkészül a futókör

Folyamatos fejlesztések zajlanak az Újváros szívében, a Vörösmarty téren,...