6 C
Cegléd
2026. szeptember 25. péntek
spot_img

Pizzaverseny Pármában – ceglédi versenyzővel

Áprilisban kerül megrendezésre a 30. Pizza Világbajnokság Pármában, Olaszországban. A magyar csapat tagjaként a ceglédi Sipos Dóra két kategóriában fog szerepelni; egyik a nápolyi stílusú pizza, a másik pedig egy duo kategória, ahol a párja Kis Sándor lesz.

„Róla annyit kell tudni, hogy Guinness-rekorder vak ember. Vezetett kamiont egyedül, motort és autót a Hungaroringen és most nyáron a vonatvezetés lesz a következő a világbajnokság után. Pizzánkat, amit kreálnunk kell a mostani világhelyzet ihlette, témája pedig a béke lesz. Az induló magyar pizzamesterek és chefek között van Kovács Lázár az ismert chef is.” – számolt be Dóra.

Sipos Dóra 2021-ben végzett Nápolyban a világhírű Fabio Cristiano nápolyi pizzakészítő iskolában. Tanulmányai után a mester felkérte, így másfél évet a pizzériájukban dolgozott, ahol rengeteget tanult a mestertől és családjától.

„Idővel segítettem neki az oktatásban is, hisz rengeteg felkérése van a világban. A pizza iránti szeretetem pedig édesapámtól Sipos Róberttől örököltem, aki támogat ezen az úton és akivel a Livello Ételfutárt üzemeltetjük itt Cegléden.” – vallja Dóra.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...