18.8 C
Cegléd
2025. július 12. szombat
spot_img

Első helyen a 4-es főút

Tavaly a 4-es főúton történt a legtöbb személyi sérüléssel járó baleset, de kilométerre lebontva az M1-es autópálya bizonyult a legveszélyesebbnek.
Összesen 13 499 személysérüléses baleset történt 11 hónap alatt Magyarországon, miközben 2021-ben 13 073, 2020-ban pedig 12 715 ugyanebben az időszakban. A KSH múlt év első felére vonatkozó adataiból az is kiderült, hogy melyik utakon volt a legtöbb baleset.
A statisztikai hivatal a Vezess.hu-nak küldött listája szerint Magyarország messze leghosszabb útján, a Budapesttől félkörívben és négy megyén keresztül egészen Záhonyig húzódó 4-ES FŐÚTON TÖRT ÖSSZE A LEGTÖBB AUTÓ ÉS SÉRÜLT MEG A LEGTÖBB EMBER 2022-BEN.
Itt összesen 89 személysérüléses baleset történt. Ezt követi az M3-as (66), az M1-es (59) és az M5-ös autópálya (58).
A HALÁLOS BALESETEK SZÁMÁT TEKINTVE A LEGVESZÉLYESEBBNEK AZ 5-ÖS FŐÚT BIZONYULT, ahol összesen 7 halálos kimenetelű baleset történt. Ezt az M5-ös autópálya követi öt, majd a 3-as főút négy halálos balesettel. A listára felkerült még a 4-es, a 8-as, az 53-as, a 63-as, az M43-as, a 2102-es és a 4625-ös út is, amelyek mindegyikén 3-3 halálos baleset történt. Kilométerre lebontva azonban itt is jelentősen változik a sorrend.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...