18.3 C
Cegléd
2026. szeptember 21. hétfő
spot_img

30 perc alatt fogták el

Elfogták a jászkarajenői rendőrök azt a helyi fiatalokból verbuválódott csapatot, akik a gyanú szerint egy házba törtek be, és loptak el két láncfűrészt. A „banda” két fiatalkorú tagját több hasonlóval is gyanúsítják.
Betöréshez riasztották a helyi erőket 2023. március 1-én délután Törtelen, ahonnan a bejelentés szerint két láncfűrészt felmarkolva, épp futva távoznak ismeretlenek. A rendőrök rövidre zárták az elfogást, árkon-bokron keresztül futottak a három menekülő fiatal után, fél órán belül a 13, 14 és 15 éves elkövetőt elszámoltatták.
A rendőrségre sorra érkeztek hasonló tartalommal bejelentések. Volt, hogy egy törteli lakásból kamerát loptak és rongáltak meg. Mint később felszínre került, ez is a banda 14 és 15 éves tagjának terhére róható.
A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya velük szemben lopás bűntette és lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. Harmadik társuk az elkövetéskor nem töltötte be 14. életévét, a hatályos magyar büntetőjogi szabályozás szerint nem büntethető, így ellene a büntetőeljárást megszüntetik.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...