9.3 C
Cegléd
2024. április 23. kedd
spot_img

Égi hang, tizenhat gyermek

Csemő központjából követem a telefonos útbaigazítást: Az utcán végig, egészen az erdőig, aztán balra. Néhány aszfaltméter után nemcsak a hullámzó homok marasztalt, hanem a kapuban álló fiatalos nő is jelezte, hogy jó helyen járok. De ő lenne az? Vagy a lánya? Barátságos mosolyával lepett meg: ő OLGYAYNÉ ELTER ZSUZSANNA, a tizenhat gyermekes asszony. Bent tekintetkereső kézfogással fogadott a férj, GYÖRGY.
A kellemes hűs szobaárnyat szemük és szavaik folytonos fénye világította át. Mivel idetérésemet a szépszámú gyereknépesség vezette, megkértem a szülőket, hogy tartsanak bemutató névsorolvasást. Felváltva tették a legidősebb 42 évestől „lefelé” a sorzáró 17 évesig. De előbb pontosítottak: Tizennégyen testükből-vérükből származnak, de rajtuk kívül még kettő a befogadott, egyikőjük örökbe is, a másik – nevelt gyermek – évek óta külföldön él.
Íme a nagy család nagy érdemekkel. Máté: magyar-kommunikáció szakon végzett, a Pázmány egyetem tanulmányi osztályvezető-helyettese. Anna: magyar-rajz szakos tanár, mentálhigiénés és művészetterápiás képesítése is van. Margit: gyógypedagógus, ötgyermekes anyuka. Dávid: pszichiátriai beteg, irodalommal foglalkozik, verseket ír. Veronika: hittudományi főiskolán szerzett diplomát, énekes. János: régész. Tamás: Dávidhoz hasonló állapotú, mindketten a szüleikkel élnek. András és Éva: a két befogadott, a fiú Angliában él, a lány diplomás, francia szakos. Zsuzsi: az ELTE-n szerzett mesterszakos csecsemőgondozó és kisgyermeknevelő diplomát. (Az udvarlója már megkérte a kezét.) György: gépészmérnök. („Zsuzsi és Gyuri itthon születtek” – mondta az édesanya.) Klára: mesterszakos szociálpedagógus. (Most lesz az esküvője.) Marci: kertészmérnök. Ági: drámapedagógián tanul a Pázmány egyetemen. Boróka: gyógypedagógiai asszisztens, bébiszitter Bécsben. Barnabás: a váci gépészeti szakgimnáziumba jár.
GYÖRGY (GY): Szimmetrikus családfánk koronája: nyolc lány, nyolc fiú, középen a két befogadott. Néhány nevet jelentés alapján választottunk (Máté, Anna), mások bibliai személy nevét kapták (Dávid, Veronika, János, Tamás, Barnabás), Zsuzsi és Gyuri a mi nevünket kapták, Margit/Gitka Szent Margit ünnepére kapta tőlem a nevét.
– Mi szülte ezt a sokgyermekes vállalást?
ZSUZSA (ZS): A nagy család igényét otthonról „hoztuk”. Mi öten voltunk testvérek, Gyuriék hárman. Esküvőnk előtt nyolc gyermeket terveztünk, de mivel mélyen hívő katolikus emberek vagyunk, átadtuk magunkat Isten akaratának: „És aki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be”. Ezért vállaltuk a nevelőszülőséget is.
GY: A gyermekvállalás és a befogadás benne volt Zsuzsa lelki programjában, én meg egyetértettem vele. Követtük az Igét: „Szaporodjatok és sokasodjatok!”
– Hogyan emlékeznek a saját gyermekkorukra?
ZS: Szívesen. Mindketten a legnagyobbak voltunk a testvérek között. Nekem szép élményt adott a kisebbek születése és nevelkedése. Budapesten, a nyolcadik kerületben laktunk.
GY: Pedagógus szüleim Egyházasfalun laktak, édesanyám ott tanított, én ott születtem, majd Sopronba költöztünk. Emlékezetes családi mintám a másod-unokatestvéri család a szlovákiai Csallóközben. (Innen származik édesapám.) Nyolc gyermeket neveltek.
– Milyen életpályán indultak el?
ZS: Képzőművészeti középiskolai végzettséggel gobelinszövő vagyok. De mivel 18 évesen férjhez mentem, nem sokat tudtam foglalkozni a hivatásommal. Most régészeti rajzoló vagyok a Magyarságkutató Intézetnél. Könyv készül az Árpád-kori sírleletekről. A szerző elküldi nekem a fényképeket, én ezek alapján rajzolok.
GY: Alapszakmám kertészmérnök, majd mérnöktanár lettem, virágkertészeket tanítottam egy budapesti szakmunkásképzőben. Elvégeztem a katolikus teológiát, megszereztem a gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadói szakképesítést. Nyugdíjazásom után értelmi fogyatékosokkal foglalkoztam. Jelenleg egy barátom keze alá dolgozom, ő hárfákat készít. Vannak háziállataim, gondozásuk szeretetét nagyszüleimtől örököltem.


– Hogyan ismerkedtek meg?
GY: Véletlenül történt, ha messziről nézzük. De ha „belülről”, akkor másnak, illetve Másnak köszönhetjük. Én a nagyszülőknél voltam a Győr melletti Bácsán. A templomba egy ifjúsági kórus érkezett Budapestről. Amikor beléptem a szentmisére, azonnal feltűnt nekem Zsuzsa. Az is közel vitt minket egymáshoz, hogy hozzánk osztották be őt ebédre.
ZS: Beszélgettünk. Kiderült, hogy Budapesten csak egy kerítés választ el bennünket egymástól. Én a József Attila Gimnáziumba jártam, ő a mellette lévő Kertészeti Egyetemre. (Amikor elkéstem, onnan bújtam át a kerítésen, hogy elkerüljem a pecsételést az ellenőrzőmbe.)
GY: Eljegyzésünket különös történések előzték meg. Én sértődöttségből „leléptem” Zsuzsától. Amikor rossz hangulatban hazafelé utaztam a vonaton, életem legmeghatározóbb lélekhangja szólt hozzám. Egy üzenet jött, egy határozott sugallat, hogy jegyezzem el Zsuzsát. Hirtelen mindent másképp láttam, minden szép lett körülöttem és bennem. Táviratoztam neki az elhatározásomról, s találkozót kértem tőle. Megérkezett! S már akkor szombaton megtörtént az eljegyzés – kettesben. A két családot csak ezután „hoztuk össze”.
ZS: Nekem is volt ilyen sugalmazásos megérzésem. Gyuri tizenhat és fél éves koromban már megírta levélben, hogy el akar venni feleségül. Nem, nem… De háromszor meghallottam az égi jeladást, hogy Gyuri lesz a férjem. Nekem fontos volt, hogy mi legyen az életemmel, hogy Isten mit szeretne tőlem és velem.
GY: Kaptam tőle egy gyönyörű verset. Idézem a harmadik versszakot, amelyben mindkettőnk hite és érzése benne van: „Tiszta vagyok, azért vagyok, / Mert szeretlek, / Látom én az Istent, amint / Szivét adja a szivednek. / Hogy tebenned jött most elém, / Azt is látom – / Ő az én örök szerelmem / S a halálom.” (József Attila: Bibliai)
– A sok gyermek felnevelése nem lehetett gyerekjáték.
ZS: Csak az elsőket kellett nevelni. Ők átvették tőlünk a normáinkat, és azok szerint „terelték” a kisebbeket. Meghatározott rendben éltünk. Én szigorú voltam, Gyuri engedékenyebb.
– Hogyan kerültek Csemőbe?
ZS: Vágytunk Budapestről tágabb, látóhatárnyi térre és levegőre. Előbb építettünk egy házat a II. kerületi Táborhegyen, de megint jött a hang egy nagyböjt idején: „Gyümölcsöskertben fogtok lakni egy erdő közepén.” Az üzenet vággyá, majd elhatározássá erősödött bennünk. Férjem és sógorom talált rá Csemőre, s 1987 tavaszán költöztünk ebbe a házba akkor még öt gyerekkel.
– A hit életük világló, útmutató sarkcsillaga.
GY: Budapesten bekerültem egy bázisközösségbe, itt történt az értelmi megtérésem. A lelki a Zsuzsával való megismerkedésemmel erősödött meg. Belőle ugyanis sugárzott a hit megélt valóságának a fénye.
ZS: Mindkettőnk családja hívő katolikus. De a hit nem lehet genetikai örökség, nyitottság, ráébredés és vonzalom alakítja ki. „Én vagyok az út…”- ezen indultunk el és járunk Jézus Krisztust követve.
GY: Számunkra másodlagos, hogy ki melyik lelkiséghez vagy egyházhoz tartozik, hiszen egyek vagyunk Krisztusban. Ez történt az esküvőnkön is 1980. augusztus 16-án: melyet három különböző katolikus lelkiségű pap celebrált.
– Ha ilyen tiszta isteni-emberi lélekkel élik házasságukat, hogyan oldják meg a konfliktusaikat? (Amelyek embermódra elkerülhetetlenek.)
ZS: A Szentírást követve: „Ne menjen le a nap a ti haragotokkal!” – erre törekszünk.
– Rengeteg munkán, kötöttségen vannak túl. Nem szoktak ebből a kötésből kilépni, például kirándulni?
GY: Itt az erdő „levegőváltozásul”. Igaz, most előttünk egy terület fátlan…
Kikísérnek. Balra az üres homoktáj, a fák „elmentek” máshol, másként hasznosulni. Jobbra a nap felé ágaskodnak a derék, lombos törzsek.

Koltói Ádám

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

FitKid sikerek

A Ceglédi Vasutas Sportegyesület FitKid szakosztályának tavaszi versenyszezonja Tiszakécskén...

Két Ungvári az olimpián

Családi olimpiára készül Ungvári Miklós ceglédi olimpikon. A olimpiai...

Gyányi-Túri díj

Az idei tanévben is megrendezésre került dr. Túri József...

Báger Dorina kivívta az Európa-bajnoki indulás jogát

Hétvégén két nemzetközi versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi...

Ezeket a parkolási hibákat követik el legtöbbször a magyarok

A ceglédi rendőrség egy videóban foglalta össze az öt...