12.1 C
Cegléd
2023. október 3. kedd
spot_img

Elfogták a rablókat

A ceglédi rendőrök felkutatták és elfogták azt a testvérpárt, akik a gyanú szerint egy nap alatt kétszer támadtak késsel két sétáló párra. A rablókat azóta letartóztatta a bíróság.

Húsvét hétfőre virradóra érkezett bejelentés arról, hogy két maszkos fiatal férfi késsel kirabolt egy fiatal párt Albertirsa központjában. A hangjukat elváltoztató, maszkos rablók értékeket és pénzt követeltek áldozataiktól. Az egyik sértett ellenállt, mire támadója ököllel halántékon ütötte. A csapás megtette hatását, a pár két telefont, egy headset-et és néhány ezer forintot átadott félelmében.

A ceglédi nyomozók még be sem fejezték a helyszíni szemlét, amikor jött a következő, az előzővel kísérteties hasonlóságot mutató rablásról szóló jelzés. A maszkos fiatalok a település másik részén egy házaspárra támadtak, késsel követelték pénzüket. A házaspár férfi tagja “megálljt parancsolt” késes támadójának és szembeszállt vele, miközben felesége a rabló társával dulakodott. Az 56 éves férj végül lefegyverezte a késes elkövetőt, mire a maszkos fiatalok elszaladtak a helyszínről.

A két cselekmény tettesei után egyenruhások és nyomozók együttes erővel indultak meg. A személyleírások is elegendőnek bizonyultak az arcnélküli támadók azonosításához: a körzeti megbízottak hely-, és személyismerete sokat segített. A helyi testvérpárt, a 22 éves T. Sándort, valamint 17 éves öccsét 2023. április 17-én kora reggel fogták el.

A munkanélküli fivérek beismerő vallomást tettek. Elmondták, felfegyverkeztek, majd rabolni indultak. Erőszakos pénzszerzésükből származó zsákmányukból aktuális drogadagjukat akarták biztosítani. Először egy kocsmát néztek ki, de sokan voltak, ezért tovább álltak. A település közismerten a fiatalok egyik kedvenc találka helyeként ismert helyszínre mentek, ahol az első rablást “megcsinálták”. Pillanatok alatt elköltötték, majd kor, testfelépítés alapján kerestek könnyen megtámadható áldozatot. Alábecsülték a házaspárt, akik szembeszálltak velük.

Az azóta letartóztatott testvérpár ellen felfegyverkezve, bűnszövetségben elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.

Police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Egymilliót csaltak ki egy 80 éves nőtől

Egymilliót csaltak ki „óvadékra” a 80 éves nőtől azzal,...

Nemzetközi konferencia – ceglédi előadóval

Az alföld: Petőfi 200 konferenciát szerveztek a Vajdaságban szeptember...

Fűrészláncok, melyek kimagasló tulajdonságokkal rendelkeznek

    Ahhoz, hogy a különböző kerti munkákat gyorsan, hatékonyan és...

Halálfejes lepke Cegléden

Különleges rovar pihent meg Cegléden az Alszegi úton, az...

Hamarosan elkészül a futókör

Folyamatos fejlesztések zajlanak az Újváros szívében, a Vörösmarty téren,...