1.9 C
Cegléd
2023. december 1. péntek
spot_img

Heimlich fogással mentett életet a rendőr

A ceglédi majális biztonságát felügyelte az a két rendőr, akik a szolgálati rádión hallották meg, hogy eltűnt idős férfit keres az aggódó felesége. A térben és időben nehezen tájékozódó férfit a rendezvény teljes területét átfésülve találták meg, épp sült kolbászt falatozott jóízűen.

A rendőrök úgy döntöttek, megvárják, amíg befejezi az evést, majd közrefogva biztonságban hazakísérik. De ahogy együtt haladtak vele, a férfi egyszer csak elgyengült. Hiába kérdezték, hogy jól van-e, válaszolni már nem tudott, csak tátogott, nehezen vette a levegőt és a torkára mutogatott és az arcszíne is elváltozott.

Az egyik rendőr ekkor elszaladt a rendezvényen jelenlévő mentőszolgálatért, a másik pedig hátba veregetéssel próbált segíteni, sikertelenül. A járőr ezért módszert váltott: hátulról átkarolta az akkor már az életéért küzdő és egyre jobban gyengülő férfit, majd Heimlich fogással többször összenyomta a tüdőt, az így megnövekedett légnyomás pedig kipréselte a félrenyelt falatot. Az idős ki tudta köpni és egy mély levegővétel után már beszélni is tudott.

Még nagyon gyenge volt, a színe viszont visszatért és gond nélkül lélegzett. A biztonság kedvéért a mentők kórházba vitték, aggódó nejét pedig a rendőrök megnyugtatták. Néhány nappal később a rendőrök meglátogatták az időst, személyesen bizonyosodtak meg arról, minden rendben és jól van – írja a police.hu.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img
spot_img

Friss híreink

Dobogós helyen a Szelektív Bemesek csapata

A Ceglédi Szakképzési Centrum Bem József Műszaki Technikum és...

Év főtere díj

A nagykőrösi Hősök tere lett a 𝗟egvirágosabb főtér. A...

Rémálom az irodai nyomtatás? Nem kell, hogy az legyen!

    A nyomtatók sajnos gyakran lehetnek az irodában a stressz...

Újra Kult Up-oztunk

Cegléden újra a Patkós Irma művészeti iskola látta vendégül...

Év tanára díjak

Átadták november 24-én az "Év tanára" elismeréseket. Matematika, irodalom...