20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Ceglédi cégé a szlovákiai balesetben érintett busz

Egy olyan ceglédi cég üzemelteti a Szlovákiában balesetet szenvedett buszt, amelynek egy másik járműve tarolt le öt autót pénteken a budapesti Széll Kálmán téren – írja az rtl.hu. Főként miskolciak és budapestiek utaztak a buszon, a miskolci martinkertvárosi nyugdíjas klubba járó idősek közül 10-12-en ültek a balesetet szenvedett járművön, mindannyian megsérültek.
A kirándulókat egy ceglédi székhelyű busztársaság szállította, amely 10 éve foglalkozik személyszállítással. Az RTL stábja a honlapon található címen csak egy lakatlan épületet talált Cegléden, a fővárosban azonban megtalálták a telephelyüket, ahol egyetlen egy busz állt délután.

Információk szerint ugyanennek a cégnek a busza tört össze öt autót pénteken a budapesti Széll Kálmán téren, miután a buszsofőr rosszul lett a volán mögött, a férfit a mentőknek kellett újraéleszteni. A cég ügyvezetőjét sikerült elérniük telefonon, ő azonban azt mondta, hogy jelenleg Szlovákiában van, nem kíván nyilatkozni a nyomozás lezárultáig.
Menczer Tamás, a külügyminisztérium államtitkára arról beszélt, hogy önszerveződő utazáson vettek részt a balesetet szenvedő nyugdíjasok, nem egy cég szervezte ezt az utat, hanem a közösség tagjai.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...