25.6 C
Cegléd
2026. augusztus 12. szerda
spot_img

Albertirsa a közösségek, a művészetek és a sport városa

2023. szeptember első hétvégéjén ünnepeljük mi albertirsaiak, várossá válásunk 20. évfordulóját. Az elmúlt két évtized alatt több új közösségi térrel bővült városunk. A minden igényt kielégítő sportcsarnokkal, amely ez év októberében színházi szerepkörben is debütál. Az ExperiDance előadásában lesz látható a Gyöngyhajú lány balladája című Omega musical.

Büszkék lehetünk a térség legnagyobb kiállítóterére, azaz a Művészetek Házára (az egykori zsinagóga épülete) és az Ecsedi László Sportcentrum is etalon a maga nemében. Mindezen épületek falai között eredményes, lelkes közösségek tevékenykednek. A jubileumi városnap első napján ők mutatkoznak be az Erzsébet téri  színpadon, a Miénk itt a tér címet viselő kulturális bemutató keretében. Egy különleges eseménynek is részesei lehetnek a városba látogató művészetkedvelők. A Ceglédi Alkotók Egyesülete Benedek Péter Rajzkör tagjai a város emblematikus helyeiről készített alkotásaikat mutatják be utcakiállítás keretében Rónai Gábor szervezésében és tárlatvezetésével. A helyi fotósok, énekkarok, zenészek, táncosok bemutatója is meglepetéseket tartogat a kilátogató közönség számára. Felelevenítjük a városnaphoz kapcsolódó fáklyás felvonulást a Gerje Party Fúvósegylet és az Abonyi Fúvószenekar Mazsorett Csoportja közreműködésével. Az első napot a Gríz együttes kétórás koncertje zárja.

Szeptember másodikán délelőtt a gasztronómia kedvelőit invitáljuk a X. alkalommal megrendezésre kerülő Kőleves fesztiválra. Az ízkavalkádhoz finom borokat és egy különleges zenei utazást kínálunk a főzőcsapatoknak és az érdeklődőknek. A rendezvény gasztroutcája finom falatokat és nedűket kínál a leves mellé. Helyi kézművesek portékáit is megvásárolhatják a kilátogatók a kirakodóvásárban. Gyermeksziget, bűvészműsor és Fábián Éva várja a gyerekeket. Az ünnepi hangulatról sztárfellépőink gondoskodnak: Polgár Peti, László Attila, Unique együttes, Kovács Áron és DJ Kényelmes, Opitz Barbara, Pély Barna, B. Tóth László.

Várjuk városunkban, ünnepeljen velünk!

Fazekas László polgármester

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...