18.3 C
Cegléd
2023. szeptember 24. vasárnap
spot_img

84 éves bácsi akart a vonat elé ugrani

Elkeseredettségében a vonattal akarta elüttetni magát augusztus 29-én Ceglédbercel mellett egy idős férfi, de a helyi polgárőrség vezetője még időben megakadályozta azt. A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség tájékoztatása szerint augusztus 29-én kora este telefonon jelezte a Ceglédbercel-Cserő vasútállomás szolgálattevője a helyi polgárőrség vezetőjének, hogy egy idős férfi valószínűleg öngyilkossági szándékkal a peronon gyanúsan viselkedik.

Mivel az állomás pár száz méterre van a polgárőr otthonától, így azonnal a vasutasok segítségére sietett. A bácsi addigra már Cegléd irányába elhagyva az állomást és a nyílt vasúti pályán sétált, be-belépkedve a sínek közé. A polgárőr rögtön tudta, hogy a szituáció veszélyes és cselekednie kell. Szólt a rendőrségnek, hívta erősítésként a polgárőr kollégáját és megkérte a vasútállomás forgalmistáját is a vonatforgalom lassítására. A 84 éves bácsit a polgárőr vezető látásból ismerte, így amikor a közben odaérkező társával együtt beérték az illetőt megszólították őt és a vasúti pályáról biztonságos távolságra vezették.

Amíg a mentők a helyszínre nem értek beszédbe elegyedtek az idős emberrel, ő mondta el, hogy mindenképpen öngyilkos akar lenni. Miután a polgárőrök épségben átadták a férfit a Mentőszolgálatnak értesítették a hozzátartozókat is a történtekről.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kávézás Ceglédért

Nagykövete lett Swimathon  adománygyűjtő kampánynak Kottes Anikó a FECSKE...

Ceglédi férfit keres a rendőrség

"Rendkívül szimpatikus arcú" ceglédi férfit keres lopás miatt a...

Mindennapi fényvédelmünk

  Tudtad, hogy a nap ultraviola, más néven UV-sugárzása igen...

Az épületek hőszigetelése elengedhetetlen

    A növekvő energiaárak és rezsiköltségek, illetve az otthonok komfortja...

Napi hírek egy helyen: ezt az oldalt elég követned a maximális tájékozottsághoz

    Bár már lecsengőben a klasszikus nyaralós szezon, de még...