7.2 C
Cegléd
2026. február 24. kedd
spot_img

Biciklin felejtette a másfél millió forintját

A munkája végeztével pattant kerékpárjára egy törteli férfi a napokban, majd egy helyi mulatságra ment, hogy lazítson kicsit. Többéves megtakarítását – mintegy másfél millió forintot – egy zacskóba tette, azt egy telefontartóba, az egészet a pénztárcába, majd még egy jól összecsavart zacskóba csomagolt mindent, s ezt akasztotta a biciklijére indulás előtt.

Rég nem látott barátai és a rendezvény forgataga magával ragadta a férfit, aki megfeledkezett a házi gyártású széfként szolgáló szatyorról: azt a drótszamarán hagyta, ám később a hűlt helyét találta. Nem tudta, elhagyta vagy elvihették, így nem is mert rendőri segítséget kérni.

Pár nappal később az egyenruhásokhoz befutott egy információ, miszerint a bejelentőnek tudomása volt arról, hogy korábban a szatyorba rejtett pénzt egy helybéli fiatal férfi vitte magával.

A ceglédi rendőrök az információ hallatán elmentek tisztázni a történteket: a bűncselekménnyel gyanúsított 19 éves férfit egy törteli bolt mellett igazoltatták, míg más egyenruhások a sértett házánál tettek látogatást.

A rendőrök keresztkérdéseire a fiatal férfi belátta, kár tagadni, így önként átadta a lopott pénzt, amiből elmondása szerint csak keveset költött. Azt állította, nagyon bánja a tettét, egyben ígéretet tett, hogy a hiányzó összeget megfizeti a sértettnek. A lefoglalt mintegy 1,3 millió forintot a rend őrei visszaszolgáltatták a tulajdonosának – írja a police.hu.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lopás és rongálás Újvároson

Károly Ferenc önkormányzati képviselő szerint az elmúlt hetekben ismét...

Cegléd építészeti kincsei nyomában

Cegléd építészeti kincseiről, látnivalóiról készült látványos összeállítás a Daibau...

Mentőhelikopter landolt a Losontzi iskola udvarán

Rendkívüli esemény történt hétfőn reggel Cegléden: mentőhelikopter szállt le...

Címeres mezekért küzdöttek

Az U20-as korosztály számára is megkezdődött a válogatási sorozat:...

Végrehajtókra támadt egy apa és a lánya

A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Ceglédi Járási...