6.1 C
Cegléd
2024. október 23. szerda
spot_img

Városvédők kirándulása

Szeptember 15-én a városvédők, egy kis lelkes csoportja felújította Gubody Ferenc és Dobos János sírját. A feliratok betűit újravésték, festették, a síremléket lemosták, a gyomokat kiszedték és virágokat ültettek.

Másnap Kocsis István elnök szervezésében Kisgyőrbe autóbuszos kirándulást tettek, amely Miskolc melletti un. zsáktelepülés. A részvevők útközben a tájegységekről ismertetőt hallgattak, kvíz kérdésekre válaszoltak.

Kisgyőr arról nevezetes, hogy több mint 130 szebbnél-szebb fából faragott szobor és köztéri alkotás díszíti. Csenge László helyi idegenvezető a megállapodott időt messze túllépve rendkívüli módon felkészülten ismertette a látnivalókat. Egyben sajnálatát fejezte ki, amiért nem egy héttel előbb érkeztünk, amikor a „falunapon” bor folyt a főtéri kútból.

A nagyon szép alkotások ismertetése mellett elmondta, hogy egykori tenger alján sétálunk. A központban lévő „Betlehemes” szoborcsoport, egy valamikori lávafolyamon helyezkedik el. Az életnagyságú királyszobrokkal díszített úton érkeztünk meg a nagyon szép kilátóhoz, és magasból gyönyörködhettünk az elébünk táruló tájban.

Hazafelé, Mezőkövesden szintén tárlatvezető segítségével megtekintettük a Matyó Múzeumot. Sok érdekességet hallottunk, pl. a matyó elnevezés eredetéről, a helyi népi viseletről, szokásokról, és az „áll, mint Katiban a gyerek” közmondásról, és megismertük a „had” szó helyi jelentését. A Hadas skanzen negyedben kötetlen program keretében sétát tettünk, ahol hat múzeum található, többek között Kis-Jankó Bori háza.

Összességében egy jól sikerült, szép napot töltöttek együtt.

Kocsis István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Új lehetőségek nyílnak az erzsébetvárosi ingatlanpiacon

Budapest talán legpezsgőbb éjszakai életéről a legismertebb ez a...

Eltűnt Lázár Beatrix

Egy 17 éves lányt keresnek a nagykőrösi rendőrök. A fiatal...

Szabadfogású diákolimpia sikerek

Hétvégén két versenyen is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók....

Migránsok bukkantak fel Csemőben

Csemő Önkormányzata oldalán október 17-én késő délután felhívás jelent...

Lopássorozat Abonyban

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi...