13.9 C
Cegléd
2024. május 9. csütörtök
spot_img

A művészet mindenkinek elérhető

A fenti címmel nyílt kiállítása szeptember 22-én Jakab Krisztiánnak Törtelen a művelődési házban. Veres Tamás költő verse nyitotta meg az ünnepséget, majd Krizsán Ervin, a Ceglédi Panoráma főszerkesztője szólt a fiatal festőművész életpályájáról. „Jakab Krisztián a Ceglédi Roma Önkormányzat nemzetiségi képviselője, három gyermekes apuka, aki a művészet “több dimenziójában” bontogatja szárnyát, sportol, többféle ütős hangszeren játszik gyülekezeti dicsőítő csapatban, a ceglédi Roma Táncház vezetője, táncosként fellépett több tv műsorban, – néhány éve festeni kezdett. A napokban mikor meglátogattam a családot, felemelő élmény volt látni, ahogy gyerekei apjuk körül vele együtt festenek, ahogyan Krisztián is édesapját követve kezdett el festeni gyermekként. Krisztiánnak a képzőművészet dimenziójában, a festészetben tett szárnypróbálgatása is sikeresnek bizonyult.

Rövid idő után beválogatásra kerültek képei 23 roma származású képzőművész alkotásai között Kecskeméten az Esély Központ és a Magyarországi Roma Galéria Ragadjon a kultúra! című tárlatára. Legnagyobb elismerésként idén tavasszal Brüsszelben az Európai Parlament épületében tekintették meg öt festményét a Cigányok ideje című kiállításon az unió képviselői, tisztviselői, majd szintén Belgiumban a magyar művészeti rendezvényeknek helyet adó Liszt Ferenc csarnokban.”- emelte ki Krizsán Ervin, aki ezután az alkotóhoz intézte szavait: „Maradj meg ilyen kedvesnek, őszintének, tisztának! A művészet titka – szerintem -, hogy Isten elhelyezte bennünk saját képét, a nagyság, az igazi szépség magvát és erre sikerül-e rálelni, életre kelteni, Istent meglátva hogyan tudjuk az “ő képét” őszintén, legtisztábban visszatükrözni. – ezt jelenti “Krisztiánnak”-, “Krisztus követőjének” lenni. Életed vásznán máris láthatjuk a beléd ültetett isteni csodát műalkotássá válni mind abban, amihez hozzá nyúlsz: pozitív személyiségedben, szép családodban, szárnyát bontogató művészi pályádban és az itt kiállított festményeidben. Kívánom, hogy a Teremtő – mindannyiunkban elhelyezett – csodájának magva nőjön nagy fává általad!”


A megnyitó fényét emelte Rónai Gábor művésztanár műelemzése és Rostás Gábor és felesége dalai és a Roma táncház fellépése. Jakab Krisztián önálló kiállítása 1 hétig tekinthető meg.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...