2.7 C
Cegléd
2026. március 16. hétfő
spot_img

13 évesen a Nemzeti Vágtán

Egy fiatal lány álma vált valóra, amikor a hétvégén rajthoz állhatott a Szilvásváradon megrendezett Nemzeti Vágtán. Huszár Bíborka Ceglédet képviselte a kishuszár futamokban. A 32 versenyző közül, a 10. legjobb idővel jutott a középdöntőbe. Itt egy nagyon szép versenyzéssel zárta a részvételét a Vágtán. Döntőbe jutnia ugyan nem sikerült, de így is nagyon boldog és elégedett az eredményével.
Bíborka lovak iránti vonzalma, már kisgyermekként is megmutatkozott. Több oktatónál (Balogh Virág, Juhász Enikő, Fazekas Kata) is ismerkedett a lovakkal és a lovaglással, de komolyabb felkészülésbe novemberben kezdett a Baján Teamnél, Inárcson. Itt az első alkalommal az fogadta egy lószállítóra írva „Ahol a lovas álmok valóra válnak”. A próbalovagláson a csapatvezetője Baján Benita, úgy látta, hogy kellő előképzettséggel rendelkezik ahhoz, hogy a csapatba felvételt nyerjen. Így kezdődhettek a közös edzések. A hideg nyirkos esték, a fagy és a tűző nap sem tudta kedvét venni. Egy régi, Cegléden rendezett Nemzeti Vágta emléke lebegett a szeme előtt, amikor megfogalmazódott benne: egyszer ő is szeretne így versenyezni. Az álma valóra vált.
A gyönyörű Lipicai Lovasközpontban egy életre szóló emlék volt számára a versenyzés. Nagyon örült, hogy támogatta Cegléd Város Önkormányzata.
A start kolomp, a cél finálézenéje még sokáig csengnek a fülében.
Egy hétköznapi lány, aki a Szent Kereszt Katolikus Iskola 8. b osztályába jár. Egy szerény, mosolygós kedves arc. Az elővágták és a nemzetközi versenyzés mellett a tanulást sem hanyagolta el, de közben megtanulta azt is mekkora bátorság kell a rajthoz állni. Leküzdeni a félelmet, vagy felállni és újrakezdeni egy kudarc után. Nem ment volna ez biztosan, ha nem várja őt kedvenc lova Diego és barátja Flika. A ló illata, melegsége, selymes szőre, a vágta szabadsága és a barátok mindig átsegítették a nehéz napokon. Megérte! Szívből gratulálunk! További sok síkert kívánunk!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Dr. Süveges Gyula emlékére

dr. Süveges Gyula szülész-nőgyógyász főorvos úr emlékére 1937-2026 Hát, elment Ő...

Fóliába tekert nyársapáti plakátok

Országos visszhangot váltott ki az a nyársapáti politikai akció,...

Újabb részletek a ceglédberceli emberölési ügyben

Újabb információk láttak napvilágot a közelmúltban feltárt, több mint...

Két óra alatt elfogták a fogolyszökőt

Gyorsított eljárásban állítja bíróság elé a Ceglédi Járási Ügyészség...

Országos diákolimpiai bajnoki cím Kiskunfélegyházáról

Március 6–8. között rendezték meg a Országos Asztalitenisz Diákolimpia...