15.1 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Sárik Péter Oroszországban

Három hetes turnén találkozik a „legendás orosz közönséggel” Sárik Péter ceglédi jazz zongoraművész és együttese, akik keresztül-kasul bejárják Oroszországot és ezalatt tíz koncertet adnak – ezt a művész nagy örömmel jelentette be a közösségi oldalán. Úgy tűnik azonban, hogy örömébe üröm vegyült, mert a kommentszekcióban negatív, politikai felhangú hozzászólások is érkeztek, amelyeket törölt a jazz zenész.

Másnapi válaszában kifejtette: küldetése a művészet és nem a politizálás. „Szeretnék reagálni a tegnapi posztomra érkezett negatív kommentekre. Mivel három hétig Oroszországban leszünk, jobb, ha most az elején tisztázzuk a dolgokat. Biztosan észrevettétek, hogy nyilvánosan soha nem politizálok, én úgy gondolom, ez nem a művészek feladata. Szerintem nekem-nekünk az a dolgunk, hogy a zenénken keresztül örömet, vidámságot, reményt, elmélyülést, feltöltődést adjunk a közönségünknek. Ide is azért jöttünk, hogy mi, magyar művészek civil embereknek, jelen esetben orosz embereknek játsszunk, Bartók által hozzuk a magyar kultúrát erre a vidékre is. Embereknek, akik pont olyanok, mint ti vagy én. Semmi közük a világpolitikához.

5 éve keresett meg egy itteni szervező, már készen állt a turné, mikor beütött a covid, és minden más mellett ezt is eltörölte. Mikor elmúlt a “vész”, kezdődött a munka elölről, majd kitört a háború. Mi – hosszas mérlegelés után – úgy döntöttünk, hogy a fent említett okok miatt, minden körülmény ellenére eljövünk, elhozzuk Bartók muzsikáját az itt élőknek is. Mert egy művész csak ezt teheti a vérzivataros időkben is, hogy a jót, a szépet, a kultúrát, a művészetet viszi, hirdeti.” – fejtette ki Sárik Péter, aki hozzátette: akinek nem tetszik a küldetése, az kímélje meg a politikai kommentektől, negatív hozzászólásoktól.

A zenészt és csapatát Magyarországon legközelebb november 26-án Cegléden, majd december 1-én a Zeneakadémián hallgathatja meg a közönség.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Link 1: https://www.desirel.be/       Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli,...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...