11.1 C
Cegléd
2026. szeptember 25. péntek
spot_img

Letartóztatásban

Két román férfit fogtak el a Pest vármegyei nyomozók – a gyanú szerint legalább két betörés köthető hozzájuk. Telefonüzleteket rámoltak ki az éjszaka közepén, több milliós kárt okoztak.

Az éj leple alatt érkeztek 2023. október 24-én 2 óra után egy kiskunlacházi bolthoz, pillanatok alatt bejutottak, összekapkodtak nyolc mobiltelefont, majd elmenekültek. Alig egy órával később már Albertirsán voltak, ahol betörtek egy másik üzletbe, ahonnan 8 mobiltelefont és két tabletet vittek el, miután utat törtek maguknak a bejárati ajtó üvegén. A két helyszínről közel 2,5 millió forint értékű elektronikai eszközt loptak.
A Pest vármegyei rendőrök a helyszíneken és közelükben végzett adatgyűjtés után egy világos, egyterű autó alapján eredtek a tettesek nyomába. Napokat kellett várni a nyom forrósodására, 2023. november 1-jén aztán a 7-es főúton kiintették a forgalomból a keresett járművet. Az 50 éves sofőrt és 19 éves utasát elfogták. A román állampolgárok tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését. Őrizetbe vételüket követően a bíróság elrendelte letartóztatásukat. A további eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le.

Police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...