A Ceglédi Szakképzési Centrum Bem József Műszaki Technikum és Szakképző Iskolájának 5 rendészetis tanulója, Berényi Kata, Nagy Natália, Perlaki Hanna, Fehér Patrik és Szabó Attila vett részt az UNICEF Rajtad áll a jövőd programjában. A rendezvény célja, hogy a fiatalok az iskolájukat és a tanulóközösséget érintő problémára innovatív megoldást keressenek. Az ország különböző részeiről 10 csapat igyekezett az UNICEF támogatását elnyerni, ami 300.000 Ft hozzájárulást jelent a projekt megvalósításához. Szeptember óta folyik a közös munka, októberben egy felkészülő találkozó volt Budapesten, majd a november 24-26. közötti műhelymunka következett, szintén a fővárosban. A háromnapos rendezvény végén a csapatoknak egy öt főből álló Értékelő Bizottság előtt kellett bemutatniuk a projekjüket.
A Szelektív Bemesek csapata környezetvédelem témában jelentkezett az UNICEF felhívására. Az általuk választott probléma az intézmény minden diákját érinti, hiszen az iskolában, mint „második otthonban” rengeteg szemét keletkezik, sokszor kukába sem kerül, hanem halmozódik, és a mennyiségen túl szelektív hulladékgyűjtésre sincs lehetőség. A fiatalok ezen szeretnének változtatni, hiszen a környezetvédelem, a környezettudatos életmód és a fenntarthatóság előtérbe helyezése egyre sürgetőbb feladattá válik annak érdekében, hogy megóvjuk a Földünket. És valóban „rajtuk áll a jövő”, mert kicsiben kell elkezdeni a változást, ha minden diák sajátjának fogja érezni a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát, és megtanulja a mikéntjét, az óriási előrelépés lesz a jövőre nézve.
Az Értékelő Bizottság öt csapatot juttatott tovább, óriási küzdelemben a Szelektív Bemesek csapata első helyen végzett! A fiatalok munkáját helyi koordinátoruk (és egyben osztályfőnökük) Dr. Deák Réka és az UNICEF mentora Polgár-Podonyi Krisztina segítette.
2024 márciusában kerül megrendezésre a döntő, ahol már csak kettő csapat lehet győztes, és ők képviseltethetik magukat a nemzetközi fordulóban, illetve további pénzügyi támogatást kaphatnak a projektjük továbbfejlesztésére. – számolt be dr. Ferenczi Norbert a Ceglédi Szakképzési Centrum kancellárja, aki gratulált a diákoknak és a felkészítőknek.