16.1 C
Cegléd
2025. július 3. csütörtök
spot_img

Búcsúzik Csemő polgármestere

November 30-ával lemondott posztjáról Csemő polgármestere dr. Lakos Roland. A jogász 20 évig szolgálta a települést jegyzőként, majd polgármesterként. Utolsó munkanapján a közösségi oldalán búcsúzott a település lakóitól: „2014 őszén arra kértem felhatalmazást, hogy közösen, fejlődő pályán tartsuk Csemőt, majd öt év múlva újra bizalmat kaptam a település szolgálatára! Jelentem – a feladatot elvégeztem!


Csemő az elmúlt kilenc évben végig stabil szervezeti kerettel és pénzügyi háttérrel rendelkezett. Az intézményi működés biztosított volt, az önkormányzati vagyon értéke növekedett. A lelkiismeretem tiszta, mert mindent megtettünk, amit megtehettünk! Minden önkormányzati épületet felújítottunk, fejlesztettük a közterületi részeket és működtettük a kialakított helyi ellátórendszert. Sikerrel bizonyítottuk be magunknak, az országnak és Európának, hogy tudtunk fejlődni az elmúlt húsz évben. Tartottunk sok szép rendezvényt, és még sikerült megnyerni a jubileumi Nemzeti Vágtát is. Sok emlék, felejthetetlen pillanat – gyönyörű időszak volt!” – fogalmazott a népszerű polgármester, aki köszönetet mondott mindenkinek az elmúlt 20 év alatt jegyzőként vagy polgármesterként végzett munkájában való segítségért.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Partifecskék költőhelyét rombolta le

A Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint természetkárosítás bűntettének megállapítására...

Ismét sikeres volt a Szuperinfó Pingpong Tábor Cegléden

Június 23–27. között rendezték meg a már hagyománnyá vált...

Kerti tárolás új szinten – a rendezettség és a stílus egyben

Egy jól kialakított kert vagy terasz a pihenés és...

Szováti Árpád kilépett a Lokálpatrióta Klubtól

Szováti Árpád bejelentette, hogy kilép a Ceglédi Lokálpatrióta Klub...

Elmarad a tűzijáték

Idén elmarad a tűzijáték augusztus 20-án - erről a...