14.1 C
Cegléd
2024. május 8. szerda
spot_img

Áruházi kéregetők

Több ceglédi élelmiszeráruház körül kéregetők, hajléktalanok jelentek meg, akik zaklatják a vásárlókat. A Ceglédi Panoráma Fórumára egy ceglédi lakos írt erről beszélgetésindító bejegyzést, amire sokan reagáltak, saját tapasztalataikat megosztva.

„Talán nem én vagyok az egyetlen, akit rendkívüli módon zavar a Mozdony utcai Aldinál lévő helyzet: egyre gyakrabban egyre több a hajléktalan ember, akik gyakran zargatják a vásárlókat, megjegyzéseket tesznek, sőt volt olyan alkalom mikor ittasan odavizelt egyikőjük fekve, félkómásan. Nem tudom pontosan, hogy ki és mit tudna tenni hatékonyan a kialakult helyzet ellen, de gondolom rajtam kívül mást is zavar a probléma. Tudom nem kötelező oda járni, de ha én oda szeretnék járni, akkor miért kell ezt elviselnem?” – fogalmazott a bejegyzés.
A kommentelők közül többen arról írtak, hogy ez okból már nem is járnak az említett üzletbe, mások arról írtak, hogy ez nem egyedi eset, hanem a vasútállomás környékén és a Penny áruháznál valamint a piac Kossuth téri bejáratánál is hasonló jelenségeket tapasztaltak.
Felvetették az áruház biztonsági szolgálatának felelősségét is, mások szerint a biztonsági őr tehetetlen, mert csak az áruház épületében belül történtek esetén intézkedhet. Mások szerint az áruházhoz tartozik a parkoló területe is.
„Én hetekkel ezelőtt visszamentem és az üzletvezetőnek (vagy helyettesnek, akit épp ajánlottak a kollégák) szóltam, hogy kövezelőznek, zaklatják, akit kinéznek és bizony, akkor gyerek is volt velük. Nézegettek be az autókba is látható módon. A bolt és a parkoló területén az ő feladatuk állítólag rendet tartani, köszönte a jelzést, többen is jelezték. Ugyanez a banda pár nap múlva már a buszállomás és a vasútállomás területén “kéregetett”.” – írta egy hozzászóló.

A megoldás mégiscsak az áruház kezében lehet, erről írt Sz. Árpád hozzászólást: „Bár nem László Ágnes önkormányzati képviselő körzete, de Ági mégis vette a fáradságot, hogy levélben forduljon az Aldi Magyarország Bt felé jelezve a fennálló tarthatatlan problémát. Az Aldi dolgozók nem rendvédelmi dolgozók ők a forgalomnak megnyitott magánterületen nem tudnak intézkedni. Ennek ellenére többször saját testi épségüket kockáztatva zavarták el a hajléktalanokat és kerültek konfliktusba velük. A rendőrség a folyamatos bejelentések miatt már nem reagál gyorsan a hívásra. Tudomásom szerint az Aldi meg fogja oldani heteken belül a bolt körül kialakult helyzetet.”

László Ágnes önkormányzati képviselő ezután egy bejegyzésben reagált közösségi oldalán: „Egyre több jelzés érkezik, hogy a bevásárló helyek parkolójában zaklatják az embereket, amit saját magam is megtapasztaltam. Durvák, agresszívak és valljuk be pofátlanok. A jelzések alapján leginkább időseket, nőket és gyerekeket szúrnak ki maguknak és sajnos gyerekeket használnak fel alantas céljaikra.
Ezen problémák megoldása nem önkormányzati hatáskör, de a Mozdony utcai Aldi esetében a számos jelzés miatt felvettem a kapcsolatot az Aldi központi vezetőségével. Ott néhány napon belül nagy meglepetés éri az ilyen viselkedésű embereket.
Ugyanakkor saját magunk sem árt felkészülni ezekre a váratlan helyzetekre. Részleteiben nem térnék ki a megoldásra, mert szerencsére találtam egy cikket, amiben szakember ad tanácsot.
Bár próbáljuk gyermekeinket megóvni a világ rosszabbik oldalától, most érdemes leülni és megbeszélni velük is a cikkben olvasottakat. A parkolókban figyeljünk egymásra és főleg az idősebb korosztályra és legyünk egymás segítségére.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...